Tavaszi embernek mondanak, amiben magam is látok némi igazságot. Eleve ott van a tény, hogy májusban, tehát nem a perzselő nyárban, hanem a még elviselhető átmeneti időszakban születtem. Aztán a tavaszt tartom a kedvenc évszakomnak. Na, nem a madárcsicsergés és a bimbózó rügyek miatt (jó, én sem vagyok azért teljesen érzéketlen, olykor engem is feldob a zöldülő rétek és erdők látványa), hanem mert ilyenkor tér belém vissza az életkedv. Télen csak vegetálok, próbálom túlélni a lélekben (is) borúsabb napokat. Nem igazán találom a helyem, általában a dolgok sem úgy jönnek össze, ahogy szeretném. Tavasszal azonban valahogy mindig jobban megy minden. Ezt annak tudom be, hogy jobban oda tudom tenni magam, érződik a munkámon és a kapcsola­taimon is, hogy több energiát fektetek mindenbe. Ez az én igazi időszakom az évben!

A barátnőm is örömmel fogadja tavaszi "kibontakozásomat". Örül például annak is, hogy több kinti programot találok ki, mivel már elegem van a moziba vagy kávézókba, kocsmákba való beülésekből. Levegőre vágyom; arra, hogy csak kettesben töltsünk el egy hétvégét a szabadban. Szerencsére ő is túrázós, sétálgatós típus, így nem hisztizik, ha gyalogosan teszünk meg pár kilométert. Jó kondiban van, hála a sok futásnak és Ju-jitsu edzésnek. Bevallom férfiasan, néha az utolsó tartalékaimat kell összekaparnom, hogy tartani tudjam vele a lépést...

Persze, ilyenkor megduplázódik az erőm. Olyan vagyok, mint egy kopó, amit hajt a vadászösztön. Vadászom én is, de engem valami más hajt: újra és újra meg akarom hódítani, el akarom csábítani a barátnőmet. Tavasszal - ha lehet - még erősebben vonzódom hozzá, vele akarok lenni, érezni akarom őt minden percben. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy lengébb öltözékekben flangál előttem... Nem is csoda, hogy az ember nem tud szakdolgozatra, de még néha a meccsre sem figyelni, pedig utóbbi már nagy szó. Pontosan tudják a nők, mivel lehet elcsavarni egy férfi fejét.