- Gyermekkorától kezdve arra vágyott, hogy színész legyen?

- Nem. Igazából más terveim voltak, a padtársam beszélt rá, hogy próbáljam meg vele együtt, végül nekem sikerült, neki nem.

- Úgy tudom, már nem először játszik itt...

- Már voltam társulati tag 1978-ban a Miskolci Nemzeti Színházban, de természetesen máshol már előtte is játszottam. Például 1973-tól 1978-ig a budapesti Pince színház tagja voltam. Sok helyen megfordultam már, de azt kell, mondjam, ez volt az a társaság, ahol a legjobban éreztem magam. Különleges volt a stílus, maga a társulat vezetője is. Jó hangulatú előadásból sokat tudnék felsorolni, de ehhez hasonló társulatot nem.

- Mely szerepek állnak legközelebb a szívéhez?

- Több ilyen is van, amelyeket nagyon szerettem. Például Moliére Tartuffe-je, Hasek-Burian művében a Svejk, a derék katonában Svejket, Hugo-Kemény-Tö­möry A notre-dame-i toronyőr című darabjában Quasimodót játszottam, Örkény István Tóték című művében pedig az őrnagyot. Ezekre a szerepekre emlékszem vissza a legszívesebben, véleményem szerint ezek azok a darabok és figurák, amelyek a legjobban megközelítik a valós életet. Ugyanis a tragédia az egyik véglet, a komédia a másik, és a tragikomédia az, amely leginkább visszatükrözi a mindennapokat, mert jó is és rossz is van benne. Ez a műfaj engedi meg legjobban a szélsőségeket, ezért szeretem nagyon a tragikomikus figurákat.

- Volt olyan szerep, amit nagyon nem szeretett?

- Zalaegerszegen játszottam, Steinbeck Egerek és emberek című darabjában Crooks, a néger szerepét alakítottam, de nem éreztem jól magam, nem voltam jó benne. Ráadásul mindennap barnára kellett festenem magam. Amikor utoljára mostam le magamról a festéket, az egész szerepet lemostam magamról.

- Mely elismeréseire a legbüszkébb?

- Kettő ilyen díj is van, az egyiket Veszprémben kaptam, a másikat pedig Miskolcon, mind a kettő közönségdíj. A harmadik, aminek szintén örültem, a Jászai Mari-díj. A színész számára a közönség és a szakma elismerése egyaránt fontos.

- Hogy kell elképzelnünk az időbeosztását, hány helyen játszik egyszerre?

- Jelenleg csak Miskolcon, de van olyan, amikor több helyen is. Most három város között utazgatok, Budapesten és Veszprémben is lakom, és most Miskolcon játszom. Régebben tévéjátékban, kabaréjelenetekben is szerepeltem, illetve forgatókönyvírással is foglalkozom. Volt egy rövidfilm, a Szerencsés ember, aminek a forgatókönyvírásában én is részt vettem. Valamiért ez a film Magyarországon nem aratott nagy sikert, de Amerikában kétszer is kapott operatőri díjat.

- Ennyi év után van még lámpaláza az előadások előtt?

- Minden előadás előtt van izgalom bennem, mert újra kell alkotnom a szerepet, új közönség előtt. Ilyenkor inkább azért izgulok, hogy a közönségnek tetszik-e az, amit csinálok vagy nem.

- Egy színésznek nem olyan az időbeosztása, mint annak, aki reggel nyolctól délután négyig dolgozik. A magánéletében okoz ez gondot, vagy össze tudja egyeztetni a munkával?

- Inkább a barátaimmal való találkozás miatt okoz gondot ez a másféle időbeosztás. Ha előadás van, akkor délután érkezek meg a színházba, általában öt, fél hat körül, ekkor van a bemelegítés, beéneklés, majd az előadás. Ezután vagy Veszprémbe, vagy Budapestre indulok haza, de ha Miskolcon van dolgom, akkor itt maradok éjszakára. A próbák általában délelőtt vannak.

- Mit üzenne azoknak, akik most szeretnék megpróbálni ezt a pályát?

- El kell dönteni, hogy színészek vagy színművészek szeretnének lenni, mert nagyon sokan színművésznek készülnek, aztán csak színészek lesznek. Ma arra ösztökél a világ, hogy a fiatalok színészek legyenek. De hogy művészek lesznek-e, az majd kiderül.