2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Szakmai angol, utazással


Mivel a Nagyító témája ebben a számban az idegen nyelvekkel, nyelvtanulással kapcsolatos, ezért nézzük meg, hogy a Műszaki Földtudományi Kar diákjai milyen programhoz csatlakozhatnak, ha éreznek magukban akkora bátorságot, hogy két féléven keresztül négy országot bejárva szakmai tanulmányokat folytassanak angolul. Erről a témáról Dr. Mádai Ferenc, a program koordinátora számolt be lapunknak.




Idén tizenegyedik éve, hogy döntés született az Európai Bányászati Képzések Szövetsége (FEMP) létrehozásáról, melyhez 1994-ben csatlakozott az EGEC (Európai Geotechnológiai és Környezetvédelmi Kurzus) képzés. A FEMP jelenleg hat európai egyetem - Delft, Helsinki, Exeter, Aachen, Wroclaw, Miskolc - konzorciumaként működik, mely 2008 szeptemberében indította először a főként Európán kívüli országokat megcélzó Erasmus Mundus bányászati és környezetvédelmi programot (EMMEP). Ebben MSc-s hallgatók vesznek részt, akik az első év befejeztével nem mennek vissza az anyaegyetemükre, hanem a programban résztvevő egy vagy két egyetemen tanulnak tovább, és végül ott szerzik meg a diplomájukat.

Az EGEC kurzusban a képzés gerincét a geotechnika és a környezetvédelem adja, mely során Miskolcon környezetföldtanról, környezetgeofizikáról, környezetikockázat-elemzésről és a szennyezett talajok, levegő, víz biológiai módszerekkel történő tisztításáról tanulnak.

Az ismeretek jobb elsajátítása érdekében számos, érdekes szakmai kiránduláson is részt vesznek a hallgatók, idén például a sajókazai hulladéklerakót, a bükkábrányi és felnémeti külfejtéseket nézik meg, valamint geofizikai és földtani terepgyakorlatokat végeznek. Utóbbinak helyszíne a telkibányai oktatópark lesz, ahol egy hetet fognak eltölteni a diákok.

Idén összesen tizenketten vesznek részt  a programban, akik közül nyolcan európai egyetemek hallgatói (két magyar, két lengyel, két angol, egy belga és egy német) és mellettük négy Európán kívüli (indonéziai, vietnámi, malajziai és iráni).