- Miskolcon születtél, itt kezdted pályafutásodat. Milyen érzés újra itthon játszani?

- Leírhatatlan. Bár amikor legutoljára itt vízilabdáztam, még teljesen más volt a környezet. Akkor egy sátrasban játszhattam, most pedig egy gyönyörű szép, fedett uszodába. A közönség buzdítása és a meccsek hangulata egyszerűen rendkívüli.

- Gyermekkorodban számos sportban kipróbáltad magad, sőt többen kifejezetten sikeres voltál. Hogyan tudtál választani a kézilabda, az úszás és a vízilabda között?

- Nem éreztem tehernek, és nem éltem meg kényszerként a döntést. Boldog voltam, hogy három sportban is jól teljesítek. Mivel az úszásnak köszönhetően a vízilabdában bizonyultam a legjobbnak, illetve ebben ért a legtöbb sikerélmény, ezt választottam. Talán azért is húzott errefelé a szívem, mert ebben éreztem a legjobban magam: nemcsak a vizet, hanem magát a labdajátékot is élveztem. Mint utóbb kiderült, jól döntöttem, így nem is bántam meg soha.

- Ebben a sportágban nem elég, ha valaki jó vízilabdázó, csapatjátékosnak is kell lennie...

- Kiskorában mindenkinek a gól számít, hiszen az lelkesíti és ösztönzi leginkább, mivel a találatok száma mutatja meg, hogy ki, mennyire jó játékos. Az idők folyamán azoban, ahogy folyamatosan tanul és változik az ember, a vízilabda megtanít arra, hogyan kell alkalmazkodni másokhoz, és elfogadni őket. Így egyre inkább az lesz a fontos, hogy a csapat nyerjen. Mert hiába lövök én egy meccsen 8 gólt, ha kikapunk 10-9-re. Jobb nyerni csapatként, mint egyénileg jól játszani, de kikapni. Csapatkapitányként igyekszem a többieknek is ezt az alapelvet sugallni, amellett, hogy összefogom a társaságot. Nincsen nehéz dolgom, hiszen mindenki tudja, hogy miért küzdünk, mi a célunk, és ennek elérése érdekében kinek-kinek mi a feladata. A csapat akkor lesz sikeres, ha ezt mindenkinek sikerül megvalósítania.

- A megvalósítás sikerességét három olimpiai bajnoki cím mutatja. Nem érzed úgy, hogy mindent elértél már, amit a vízilabdában el lehetett? Mi motivál még?

- Győzni jobb, mint veszteni. A viccet félretéve: még mindig élvezem a játékot, kitűnő csapatban vagyok, ahol számítanak rám, az egészségemmel sincsen probléma, tehát minden adott ahhoz, hogy ne hagyjam abba. Ettől függetlenül elgondolkodtam, hogy vajon van-e értelme nekivágnom a 4. olimpiának. Már 36 éves leszek akkor, de úgy érzem, hogy van bennem és a csapatban is annyi, hogy negyedszerre is aranyérmesek legyünk.

- Az aranyérmek, a kitüntetések vagy a közönség szeretete jelenti számodra a legnagyobb elismerést?

- Nem könnyű kérdés, de talán az, hogy a nézők még mindig úgy szeretnek minket, mint régen, hiszen olyan csapat vagyunk, amiben nehezen csalódnak. Győzelmeinkkel boldogságot csempészünk az életükbe. Szerintem ez a legjobb dolog, amit tehetünk. Ennek természetesen árnyoldala is van, hiszen nem lehet mindig nyerni. Mi is emberek vagyunk, akik hibázhatnak. Ilyenkor igyekszünk tanulni abból, amit elrontottunk, és minél hamarabb túllépünk a kudarcokon.

- A közönség tehát mindig magas elvárásokat támaszt veletek szemben, sőt, rajongók százai próbálnak kapcsolatba kerülni veletek...

- Örülök a nézők közeledésének, de amikor már a szeretteimmel együtt töltött percekből veszik el az időt, akkor terhemre válnak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy panaszkodom. Úgy gondolom ugyanis, hogy az autogram-osztogatás legyen az ember életében a legnagyobb probléma, ez legyen a legrosszabb elfoglaltságunk.

- Rendkívül türelmes ember vagy. Honnan merítesz ehhez erőt?

- Imádok horgászni és a családommal lenni. Szeretem, ha csend és nyugalom vesz körül.

- A nyugalom tehát a magánéletedre is jellemző...

- A válogatott csapata nem arról híres, hogy kiteregeti a magánéletét, hiszen mi nem szeretünk a bulvárlapok címlapján szerepelni. Egyikünk sem él kirakatéletet, hiszen felelősséggel tartozunk a közönségnek. A viselkedésünknek iránymutatásnak kell lennie, hogy legyen miért felnézni ránk. Ezt el is várják tőlünk. Mint ahogyan azt is, hogy mi csak szép és jók legyünk, ami természetesen nem sikerülhet mindig. Próbálunk azonban olyan értéket képviselni, ami méltó hozzánk. Próbálunk a magunk módján szerényen, tisztességesen élni. A mai világban ez a legfontosabb, amit tehetünk.