.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Idén is startol a Szarvasűzők





A Diáksportkör szervezésében, idén huszonegyedik al­kalommal rendezik meg a Szarvasűzők váltófutóversenyt. A korábbi évekhez hasonlóan a megmérettetésre az ország összes főiskolájának és egyetemének hallgatói, illetve oktatói, tizenkét fős csapatokban nevezhetnek. A táv nem kevesebb, mint hetvenöt kilométer, melyet a szervezők nyolc férfi- és négy női szakaszra osztottak. A verseny az egri Dobó térről indul, majd keresztülhalad a Bükki Nemzeti Parkon és végül a Miskolci Egyetem Körcsarnokához érkezik. A minden évben jó hangulatban zajló hétvégi verseny egyéb programokat is kínál résztvevőinek, mint például a versenyt záró szom­bat esti mulat­ságot.

Tavaly is nagy siker volt

A verseny április 9-én lesz,  jelentkezni pedig február 28-ig lehet. A minden évben nagy érdeklődésnek örvendő programra a részvétel sajnos limitált (az idén kilencven csapat jelentkezését várják), így azoknak, akik szeretnének indulni, érdemes minél előbb regisztrálni, hogy biztosan ne maradjanak le az eseményről. A különböző kategóriák győztesei értékes ajándékokra számíthatnak.

Bővebb információkkal a www.szarvasuzok.hu weboldal szolgálhat.

Kónya.