Az áthangszerelt slágerek hangzása új, a profizmus a régi. De mindössze hideg profizmusról lenne szó? Nem, az nem lenne elég a sikerhez. Kell hozzá Ákos (ön)iróniája, szeretete, humorérzéke, és a sort a végtelenségig folytathatnánk. A „titkot”, Szindbád titkát úgysem fejthetjük meg soha: csak egy-egy arcát láthatjuk. Van, hogy úgy ugrál a színpadon, mint majom a ketrecben, máskor junior legendának nevezi magát, vagy Lady Gagát énekel, szándékosan feszegetve ezzel a közönség humorra való érzékenységét.
Mit szól a hallatóság mindehhez? A szűnni nem akaró tapsviharok, a jóízű nevetések és a feszült hallgatások magukért beszélnek. Nem csoda hát, hogy az emlékezetes este után még mindenki Ákost dúdolja halkan, mindeközben ő nyughatatlan Szindbádként már egyik kikötőből a másikba, zenei pályájának egyik korszakából a következő állomása felé evez…