A csaknem egyhetes Gólyatábor az idén is számos izgalmas programmal várja a „beavatás” résztvevőit a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának (ME-HÖK) szervezésében. Az idei tábor az első, melyben a Miskolci Egyetem mind a nyolc kara és az intézete is részt vesz.
A campus ideális hely arra, hogy ennyi gólyát egyszerre elszállásoljon, tápláljon, és ami ezeknél sokkal fontosabb: szórakoztasson. A tábor egyik kiemelt célja ugyanis, hogy összerázza és közösséggé formálja az elsőéveseket. Ennek jegyében lesz tehát minden, a stand up comedy-től, a vetélkedőktől az éjszakai túrázásig, a családias gulyásozástól a sportnapig.
A programok másik fele a tanulmányok megkezdéséhez elengedhetetlen ismeretek megszerzéséről szól majd. Bemutatkoznak az egyetem vezetői, diák- és más szervezetei, de a későbbi mindennapokhoz nélkülözhetetlen tanulmányi és hallgatói ügyintézésről is számos fontos és nélkülözhetetlen információhoz juthatnak majd a gólyák.
Az egyetem nyolc karát és az intézetét képviselő felsőbb évesek, a szervezők a Miskolci Egyetem egyedülálló diákhagyományainak is fontos helyet biztosítottak a gazdag program összeállításakor, hogy az intézmény napjainkban is élő tradícióival is megismerkedhessenek a fiatalok.
Az elsőévesek számára fontos információkat több kiadvány is megörökíti a gólyák számára: a tábor kezdetére jelenik meg a MERt-gólyahír, szeptember elejére pedig a Hallgatói Információs Zsebkönyv, mely egész tanévre hasznos és praktikus információkkal szolgál majd a hallgatói mindennapokhoz.