2012. február 05., vasárnap - Ágota napja van.

„Visszaperelték”


A Miskolci Egyetem Mintatárgyalója adott otthont a VII. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó versenynek március 12-én délelőtt 10 órától. A verseny tétje az évekkel ezelőtt Miskolcról induló versenysorozat díja, a vándorkupa elnyerése volt.




A verseny öt csapat részvételével zajlott, melyek feladata az írásbeli beadványok elkészítése, majd pedig ezek tartalmának szóbeli előadása volt. A versenyzők alperesi és felperesi pozíciókban mérték össze tudásukat az élelmiszerjog szabályainak területén.
 

A kiélezett versenyben a Miskolci Egyetem csapata lett az abszolút első helyezett, második helyen az ELTE, míg a dobgó legalsó fokán a Debreceni Egyetem csapata végzett. A zsűri a versenyzők egyéni teljesítményét is értékelte, mely alapján a legjobb felperes díját Gál Fruzsina, egyetemünk hallgatója nyerte el.

2010-03-16