Az Egyetemi Szenátus március 11-én, csütörtökön a szenátusi ülésen véleményezte a rektori pályázatot, és döntött a tisztség betöltéséről, a rektor személyéről. A prof. Dr. Patkó Gyula által benyújtott pályázat 34 igen és 2 nem szavazatot kapott, így elsöprő többséggel szavaztak bizalmat a szenátus tagjai a jelenlegi rektornak.
A szenátus a választást követően megküldi javaslatát az oktatási és kulturális miniszterhez, aki szintén javaslatot tesz, s azt a köztársasági elnök elé terjeszti. A pályázat elbírálásának határideje május 31-e. A megválasztott rektor július 1-jén lép hivatalba, megbízatása öt évig, egészen 2015. június 30-áig tart.
- A sikeresség érdekében stabilitásra, kiszámíthatóságra és folytonosságra van szüksége mind az intézménynek, a hallgatóknak és az itt oktatóknak, dolgozóknak - hangsúlyozta a rektor, hozzátéve, hogy ennek alapja a minőség. Kifejtette továbbá, hogy nem pusztán ötéves periódusban gondolkozik, hiszen sok terv egészen hosszú távra nyúlik.
Mivel a rektor mostani ciklusa alatt tölti be 65. életévét, a szenátus legalább kétharmadának támogatására volt szükség - ezt azonban messze túlszárnyalta a szavazás végeredménye.