A szakma szakemberigényének maximális kielégítésére törekszik az Állam- és Jogtudományi Kar szakokleveles képzése, amelyen 250 órában, két szemeszteres posztgraduális rendszerben készítik fel a közvetítőket. A hallgatók az ismereteiket többek között az első féléves öt - részben gyakorlati - modul, valamint a második féléves tréning keretében szerzik meg. Ezek során olyan technikák, kommunikációs és konfliktuskezelő képességek birtokába jutnak, amelyek nélkülözhetetlenek a munkájukban.
A már meglévő képzések ellenére sem tekintették sokáig önálló szakmának a mediátori tevékenységet, azonban nyugati hatásra hazánkban is egyre elfogadottabb az önálló szakmaiság gondolata. Ennek erősítésére fogalmazódott meg a miskolci képzés oktatóiban és résztvevőiben, hogy jogszabályi szinten is meg kellene határozni a képzés alapelveit. Ebben a folyamatban a Miskolci Egyetem és a Partners Hungary Alapítvány tette meg a kezdeti lépéseket, amelyet később az Országos Mediációs Egyesület is támogatott. A hosszú minőségbiztosítási folyamat végére a 63/2009 IRM-rendelet tett pontot, a mely a közvetítői szakma képzéséről és továbbképzéséről szól.
- Büszkék vagyunk, hogy ebben a folyamatban a Miskolci Egyetem - különösen a kezdeti, meghatározó időszakban - katalizátorszerepet játszhatott, s az általunk kialakított képzési szisztéma és tartalom meghatározó jelentőséggel bírt a mediátorképzések tartalmi elvárásainak összegyűjtésekor - nyilatkozta Csemáné dr. Váradi Erika, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese.