2012. február 07., kedd - Tódor napja van.

Más hely, más módi


 




Az elmúlt hetekben sok helyen belebotolhattunk irodák előtt heverő dobozkupacba, üresen álldogáló szekrénybe és más irodai berendezésbe. Nem véletlen, hiszen a főépületből nyíló irodák egy részéből is ideiglenesen ki kell költözniük a dolgozóknak. A PR-irodában is dobozolásba kezdtek, nekik is el kellett hagyniuk megszokott helyüket. Néhány hónapig - a tervek szerint szeptemberig - a régi hetes kollégiumban kialakított irodaház 611-es és 612-es szobája ad otthont a csapatnak.

- A pakolás egy-két napig tartott, így a munkát szerencsére nem hátráltatta sokáig a helycsere - mondta vezetőjük, Lengyel Attila. - Az ügyintézésben viszont lesz némi változás, ugyanis az ügyfeleket az irodaház portája melletti kihelyezett "irodába" várjuk munkanapokon 10 és 11 óra között.

A sok tennivaló mellett ezentúl arra is gondolnia kell a PR-részleg dolgozóinak, hogy az eddigi néhány lépés távolság helyett jó néhány percnyi séta választja el őket mind a rendezvények helyszínétől, mind a rektori irodától, ahol nap mint nap többször is megfordulnak. Ezért meglehet, hogy a sok doboz mellett egy pár görkorit is magukkal kell vinniük az új irodába...