A lassan negyed évszázados múltra visszatekintő microCAD-et ma már a legnagyobb nemzetközi konferenciák között tartják számon. A rendezvényen 14 ország résztvevői összesen 328 előadást prezentáltak. Ebből 138 külföldi és 190 magyar előadó lépett a szakmai közönség elé.
Az idei konferencia különlegessége volt, hogy a magdeburgi Otto-von-Guericke Egyetem és a Miskolci Egyetem között létrejött együttműködés 50. jubileumáról is megemlékezett. Ennek tiszteletére külön szekció tekintette át az együttműködés eredményeit.
A rendezvényt prof. Dr. Patkó Gyula, egyetemünk rektora nyitotta meg, majd a munka 19 szekcióban folytatódott. Az első nap lezárásaként a külföldi vendégek tiszteletére vacsorát rendeztek. Ezen adták át a microCAD díszpolgári oklevelet, amit az egyetemközi kapcsolatok erősítésén dolgozó, illetve a konferencia színvonalát szakmai munkájukkal emelő szakembereknek ítélnek oda évről évre. Idén ezt a kitüntető címet ketten érdemelték ki: prof. Dr. Elke Glistau a magdeburgi Otto-von-Guericke Egyetemről, és dr. Lehoczky László, a Miskolci Egyetem volt osztályvezetője, és éveken át a microCAD főszervezője.
A második napon tokaji és sárospataki városnézéssel, míg a zárónapon selmecbányai kirándulással szórakoztatták egyetemünk vendéglátói a külföldi szakembereket.
A szimpóziumot évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi, mert tudományos értéke mellett kiváló alkalom a személyes kapcsolatok kiépítésére is, amiből a későbbiekben a szakmai életben is profitálni lehet.