Névjegy:

Kedvenc zene: Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov és Muszorgszkij műveit játszottam legnagyobb örömmel.
Kedvenc film: Fújhatjuk (angol) - Ezt láttam utoljára..

Ötödéves akadémistaként, 1971 novemberében kezdte pályafutását Miskolcon a Szimfonikus Zenekarban. Hamar, már 1978-ban elkezdett tanítani a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1979-től pedig a főiskolai oktatásban is szerepet vállalt, trombitát, kamarazenét és az ehhez szükséges járulékos tárgyakat tanított és tanít a mai napig is a fiataloknak.

- Művészi pályám elsősorban a Szimfonikus Zenekarhoz kötődik, hiszen 35 évig játszottam ott. A sok emlékezetes hazai koncert mellett bejártuk Európa országait, híres koncerttermekben játszottunk és sok élményt gyűjtöttünk. Közben, 1979-től részt vettem a Selmeczi György karmester és zeneszerző által szervezett Miskolci Új Zenei Műhely munkájában, ami akkor kitörési lehetőséget jelentett a miskolci zenészeknek. Az együttes számos hangfelvételt és hanglemezt készített Budapesten. Szerepelt Párizsban, Rosenheimben, Zágrábban is. Külön csemegét jelentettek a filmzenefelvételek. Gothár Péter és más magyar rendezők filmjeihez játszottuk fel Selmeczi György zenéit. Órákon keresztül ültünk a vászon előtt, és egy-egy jelenethez pontosan "be kellett szabni" a zenei részletet. Nem lehetett se rövidebb, se hosszabb. Nagyon érdekes munka volt. A zenekar háttal ült a vászonnak, de ha kértük, mi is megnézhettük a történetet.
Ezek közé a filmek közé tartozik például az Idő van vagy a Gyerekrablás a Palánk utcában is. De - emlékszik vissza Zobay Béla - a szimfonikusokkal is sok filmzenét játszottak, például a Ben Hur zenéjéből CD-felvétel készült, Budapesten, a Francia Filmhéten pedig élőben játszották a film alá a zenét, mint a századelőn... De számos más különleges élményt is köszönhet a zenének.

- 1998-ban Kairóban, a piramisok közvetlen közelében játszhattam Verdi: Aida című operájában kilenc magyar trombitás társammal az ismert bevonulási indulót. Óriási nemzetközi társulatot hívtak össze, nagyon színvonalasak voltak az előadások, és a sivatagban ácsolt ötezer férőhelyes nézőtér minden este megtelt.
Persze, a zenészek útja sem csupa "kalanddal" van kikövezve...

- A legfontosabb az, hogy megfelelő tudású szakemberrel kezdjük el a tanulást, aki jól meg tudja tanítani az alapokat, így a fejlődés folyamata lényegesen gyorsabb. Bár a zenei pálya csak a legjobbak számára jelent jövedelmező karriert, a zene szépsége mindenkinek adva van, csak élni kell vele.
Zobay Béla természetesen diákjaival is számos közös emléket őriz - együtt lettek "brémai muzsikusok" is. Hogy hogyan? Arról a MERtneten írunk.

Brémai trombitások
A legszínesebb, diákokhoz kötődő emlékem a kilencvenes évekből való. Három növendékemmel a 120-as Skoda autónkkal nekivágtunk a nyugati autópályáknak, hogy eljussunk a Brémai Nemzetközi Trombitás Napokra. Európában ez volt eddig minden idők legnagyobb szervezésű rézfúvós találkozója. Összehívták a legjobb trombitás professzorokat, még Amerikából is jöttek. Ott volt Arturo Sandoval kubai jazztrombitás, akiről már életében film készült A legendás trombitás címmel. A növendékek járhattak bárkihez kurzusokra, esténként pedig parádés koncerteken tapsoltuk vörösre a tenyerünket. Mindez szinte ingyen, mert a benzinre nyertünk pénzt egy kis pályázaton, odakinn pedig egy vendégszerető német család biztosított számunkra minden földi jót. Hazafelé még ők ajándékoztak meg minket. Szakmailag igen sokat tanultunk és egy fantasztikus élmény volt!