Az 1980-ban dr. Szakáll Sándor, egyetemünk oktatója által alapított Ásványtár a kezdeti kicsiny kollekcióból mára több mint tizennyolcezer tételre, vagyis több mint negyvenötezer példányra duzzadt. Fehér Béla osztályvezető (képünkön) hangsúlyozta: sok típus- vagy etalonásvány található meg itt, tehát azok, amelyekhez a máshol fellelt ásványokat hasonlítják. Magyarországon öt új ásványt írtak le, és ebből három etalonpéldánya található meg Miskolcon!
Különlegességét az is növeli, hogy a világ körülbelül négyezer-ötszáz ásványfajából ötszáz található meg Magyarországon, és ebből legalább kétszáz csak a HOM Ásványtárában látható! Illetve most éppen nem látható, de várhatóan 2011-ben megnyílik a Pannon-tenger Múzeum, amely a Görgey úti főépület alatt lesz, és A Kárpátok ásványai című kiállítás is helyet kap benne, 140 négyzetméteren több mint 600 ásványt bemutatva. Akik nem bírnak addig várni, azok a lillafüredi Herman Ottó Emlékházban, a telkibányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumban, a rudabányai Megyei Bányászattörténeti Múzeumban és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum kiállításán ismerkedhetnek velük.
Az Ásványfesztiválhoz kapcsolódóan és az Ásványtár harmincadik születésnapja apropóján, március 5-én a HOM Görgey úti főépületében tudományos előadóülést is rendeznek.