2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Összehangolt oktatás, közös pályázatok


A hallgatókat is kedvezően érinti, hogy a képzés, a kutatás és a pályázatok terén is szorosabban együttműködik majd a Miskolci Egyetem a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolával és az egri Eszterházy Károly Főiskolával a három intézmény által életre hívott Észak-magyarországi Felsőoktatási Szövetség keretein belül.




A miskolci, az egri és a gyöngyösi intézmény kapcsolata nem előzmény nélküli - tudtuk meg dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettestől.

Sikeres előzmények

- Az oktatás egységesítését és az intézmények közti áthallgatást célul kitűző Baross Gábor pályázat kapcsán is sikeresen együttműködtünk a két főiskolával. Ezért döntöttünk úgy, hogy létrehozunk egy olyan szövetséget, amely segíti a hallgatók részvételét a képzésben, majd később a munkaerőpiacon is.
Az együttműködés kézzel fogható eredménye, hogy a három intézmény februárban közösen adott be egy 3,5 milliárd forintos TÁMOP kutatás-fejlesztési pályázatot, melyben olyan fókuszterületek szerepelnek, amelyeken mindhárom intézmény ért már el jelentős eredményeket: ilyen a környezetvédelem, az energiatakarékosság, a nanotechnológia, a logisztika vagy az alkalmazott informatika.

BA, MA, gazdaság

- Igyekszünk elérni, hogy a szövetség intézményeinek mesterképzéseire úgy jelentkezhessenek a hallgatók, hogy már a BA-s diploma megszerzése előtt tudják, melyikben milyen tárgyak számítanak a felvételikor - mondta el a rektorhelyettes. - Olyan szervezeti működést szeretnénk meghonosítani, amely hozzájárul a régió gazdasági fejlesztéséhez is. A befektetők oda telepítik cégeiket, ahol rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő - mivel mindhárom intézmény kiváló szakembereket képez, ez az észak-magyarországi terület előnyt élvezhet.