2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Profi csapattá értek a Jegesmedvék


Komoly változáson esett át a miskolci jégkorongcsapat, hiszen már a legjobb egyesületek is valódi ellenfélként tekintenek az eddig félprofinak számító játékosokra.




A változás már az előző idényben is benne volt a levegőben, ugyanis a macik győzni akarásuknak köszönhetően sokszor okoztak meglepetést ellenfeleiknek, és ezzel kivívták, hogy ne vegyék őket félvállról. Az idény elején a klub vezetése kanadai játékosok és edző bevonásával erősítette meg a lelkes miskolci gárdát. Bob Dever beépítette a tengerentúli játékosokat a macik játékába. Az eredmény jól látható, hiszen az idén már a liga minden csapatát megverték legalább egyszer a fiúk.

A szezon legnagyobb bravúrjának talán a HSC Csíkszereda legyőzése mondható, hiszen a listavezetőnek mindaddig nem volt elvesztett találkozója. A macik azóta sikert sikerre halmoznak. Legutóbb a Vasas B. P. Stars elleni találkozón nem kis lelkierőre volt szükségük, amikor háromgólos hátrányból fordították meg a találkozót, amit később még a rendes játékidőben sikerült megnyerniük. A miskolci csapat nagy eséllyel pályázik így a final fourba való bejutásra!