Sosem értettem azokat, akik odáig vannak a szóbeli vizsgákért. Vannak persze előnyei, de kényelmesebb és biztonságosabb írásbelizni. Nem azért, mert ilyenkor könnyebben lehet használni mindenféle segédeszközöket, mert aki igazán "elhivatott", annak minden alkalom remek lehetőség. Szóbelizni több szempontból sem annyira örömteli.

Gondoljunk csak bele, tanulunk, kiöltözünk, megérkezünk és várunk. Az adrenalin egyre feljebb kúszik, azt is elfelejtjük, amiben eddig biztosak voltunk. A szóbeli eléggé egészségtelen. A vizsga létének stresszét pluszban emeli az idegfeszítő várakozás. Közben próbálnánk tanulni, még, még, még egy utolsó alkalom, hogy átolvassuk az anyagot - és tökéletesen összezavarodunk. Az olvasottakra azonban már nem tudunk figyelni, csak arra, hogy ki jött ki, mennyit tudott, az mire volt elég, mit húzott, milyen a tanár hangulata, közérzete.

Amikor meg végre sorra kerülünk, kedves tényezőként persze belép a jó öreg Murphy-törvény, és kihúzzuk azt a tételt, amiről semmit sem tudunk. Ilyen persze senkivel sem fordul elő, de akkor is van gyenge pont. Mélázzunk el, hogy mi mióta tanuljuk az adott anyagot, és minél többet tanuljuk, annál jobban látjuk, mi mindent nem tudunk. Ergo fix, hogy van olyan kérdés a témában, amiről fogalmunk se lesz. Kész idegbaj.

Ha már választani lehet, akkor inkább az írásbeli. Leülünk csendes magányunkban a papírkánk fölé, behatárolt, rendszerezett kérdéssor, ami a kötött tantervre kérdez rá. Ha tanultunk, nem lehet baj. Senki nem zavar össze, senki nem téríti el a gondolatainkat, nem kell várakozni, és rengeteg fölösleges, plusz stresszfokozó körülménytől szabadulunk meg.