- Az önismeretről tart ma teltház előtt előadást. Ön mikor nézett szembe önmagával?

- Rengetegszer előfordult már. Az ember önmagára ismer akkor is, amikor állatot csinál magából, vagy ha ki meri mondani azt, hogy féltékeny vagy hazudott. Az önismeret mindig ott kezdődik, amikor a tetsző vagy akár nem tetsző dolgokat hangosan, nagyon tisztán és őszintén meg meri valaki fogalmazni. Gyermekkorban is elkezdődhet ez a folyamat, bár nem tudatosan, mikor az anya azt mondja gyerekének, "lusta voltál", és a gyermek belátja, "igen, anya, lusta voltam".

- Nem titkolta a nyilvánosság előtt: gyermekként úgy érezte, hogy édesapja nem szereti. Ezt hogyan sikerült feldolgoznia?

- Kisgyerekként sehogyan sem tudtam ezt kezelni. Mai fejjel belegondolva a "nem szeret" ténye már viszonylagos. Az apró probléma az, hogy amit ő szeretetnek vagy gondoskodásnak nevezett, az valójában nem volt az. Egy idő után rájöttem, az önbizalom azt jelenti, hogy tisztelem magam, és mindenki annyi tiszteletet kap, amennyit önmagának ad. Ha nem tisztelem, akkor nem is tudom szeretni, elfogadni magam. Ha ilyen állapotomban azt mondom valakinek, hogy szeretlek, akkor az valójában nem szeretet. Sokkal inkább kisajátítás, birtoklás, támaszkodás, függőség.

- A szeretet függőség, ergo mindenki függő...

- Teljesen igaza van, függő személyiségek vagyunk. Nincs is ezzel semmi baj. A gond ott kezdődik, hogy valaki azt mondja, hogy "nem, én nem vagyok az". Mindannyian függünk valamitől.

- Ha alapvetően mind függők vagyunk, akkor miért nyúlnak sokan alkoholhoz, droghoz?

- Ez mind kompenzáció. Valójában az élethez való megfelelő adaptálódás során keletkezett feszültségek kompenzálása történik ezekben az esetekben. Ezek azonban megszüntethető függőségi formák. Lehet opciót kínálni, miszerint lehet ezt csinálni, semmi gond nincs, csak akkor az illető ember ne akarjon bizonyos értékeket, melyek egy tiszta szemű embernek járnak.

- Az ultimátumok segítenek?

- Ajánlatok. Az ultimátum egy irányt jelent. Az ajánlat minimum kettőt, s lehet belőlük választani.

- Mi történik, ha a függő nem képes tiszta szemmel látni az ajánlatokat, vagy nem képes tiszta, önmagának megfelelő döntést hozni?

- Akkor meghal. Korábban. Az is egy ajánlat. Ez az egyik opció, benne maradni az addikcióban és korábban meghalni. Aki ki akar lépni, de mégsem teszi, s mindezt a függőségre fogja, az gyáva. Mindenkinek le kell süllyedni a saját poklába, hogy a gyávaságát leküzdje. Nincs más út.

- Honnan tudjuk, hogy megjártuk saját poklunkat?

- Amikor magányos vagyok. Amikor elmondják, imádlak, szeretlek, de így nem vagy a barátom, nem vagy a testvérem, nem vagy a gyerekem. Az ember pedig ezt képes akkor és ott felfogni.

- Megállapítható tehát, hogy az önismeret egy egész életen át tartó folyamat?

- Biztosan. Ha belegondol az emberi tulajdonságokba, rájön, valójában mindannyian rendelkezünk mindennel, csupán különböző mértékben.

- Ha magamat ismerem, mindenkit ismerek...

- Ez így van. Ha magamról ki merek mondani fontos dolgokat, akkortól fel tudom ismerni a másikban. Ezt mindenképpen megbonyolítja kissé, ha belép a szubjektivitás vagy az érzések. Akkor az értékítélet jelentősen torzul.

- Az objektivitás egy fontos pszichiáteri attitűd...

- Tudom azt, hogy a pácienseim eszközként használnak fel engem, miközben azt hiszik, hogy én fogom megoldani a problémáikat, pedig ez nem így van.

- Szereti a munkáját, megméretteti magát minden egyes nap. Ez valamilyen szintű szubjektivitást csempész a folyamatba...

- Nagyon szeretem a munkámat. Bizonyos szempontból egyszerű a munkám, hiszen az emberek arcán látható, ha félnek. Észrevehető a testtartásban, a váratlan ritmusváltásokra való képtelenségben, ilyenkor az illető zavarba jön. Sok függ attól is, hogyan reagál az új szituációkra. Ha például beszéd közben tempót vagy hangszínt váltok. Az ezekre az irányított jelekre adott tudatalatti válaszok sok mindenről árulkodnak. Mindenki észreveheti ezeket a jeleket, ha figyel, ha csiszolja, vagy képzi önmagát.

- Belső akarat nélkül, csupán önképzéssel elsajátítható ez a fajta odafigyelés?

- Tanulható, de előbb-utóbb jönnek a pofonok az életben. Kudarcok tömkelege.

- Ön milyen kudarcokat élt át életében?

- Mindent. Ezek azonban csak akkor voltak kudarcok.

- Ha akkor azok voltak, ma miért gondol másként rájuk?

- Mert az életemben minden, ami történt, szükségszerű, legyen akár jó, akár rossz, így kellett történnie.

- Az elfogadást egyedül sikerült elérnie, vagy járt pszichiáternél?

- Tanácsot kértem párszor. Az egyik arról szólt, hogy megéreztem, valamilyen irányba hibáztam. Akkor elmentem egy professzorhoz megkérdezni, hogy mitől működik az, amit én csinálok. Magam miatt azonban sosem mentem el.

- Ha bármin változtathatna a múltjában, ezek szerint nem tenné meg?

- Nem tenném, mert minden hozzájárult ahhoz, hogy én most békében érezzem magam. Ha belső békémben vagyok, akkor tudok mosolyogni. Mindazonáltal azt is tudom, hogy holnaptól ismét képes leszek mind a jóra, mind a rosszra. Hogy mit teszek meg, az pedig az én döntésem, hiszen van egy adott önbizalmi indexem. Holnaptól újra fogom kezdeni ezt a munkát. Minden nap egy újabb kezdet.