Fesztiválok jönnek, mennek. Mind különleges, ám vannak kiemelkedően fontosak. Ilyen az első nagy vidéki fesztivál 1973. június 10-én. Az egynapos esemény a Diósgyőri Rockfesztivál nevet kapta.
A stadionban húszezer ember, tizennégy zenekar, két szólista és három műsorvezető. Kik is léptek fel és miért vált híressé és ma is fontossá a város életében?
Először is azért, mert ez volt az első, másodszor a ‘70-es évek meghatározó pop-rock zenekarai mind felléptek, kivéve az Omegát, az LGT-t és a Skorpiót, akik nem tudtak megjelenni más elfoglaltságaik miatt. Koncertezett az Ex vér, Delhusa Gjon, a P. Mobil, a Generál, hatalmas partyt csinált a Neoton és a Mini is többek között. A Bergendy-koncerten a Darabokra törted a szívem sorai közben a közönség egy része a pályára özönlött. Az eldurvult bulizókat kivezették, és a koncert folytatódott.
Nem ez volt az egyetlen rendbontás, bár igaz, Bródy János finomabban oldotta meg. Fellépése közben ezt mondta: "Köszönöm a rendfenntartó erők segítségét is. Igen, komolyan gondolom ezt, mert voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra és nem volt hol aludniuk, a padokon, az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát, a rendőrség részükre szállást biztosított - igaz, hogy ez a fekhely nem volt olyan, mint az otthoni ágy, de reggel megkérdezték, hogy jól aludtak-e és jó szórakozást kívánva kiengedték őket". Monológjának egy ötezer forintos pénzbüntetés, házkutatás, lakáselhagyási tilalom és így az Illéssel való turné lemondása lett a következménye.