Amikor egy másik településről érkezett hallgató egyetemünk polgárává válik, bizonyos szinten miskolcivá is válik. Miskolcon töltött napokról fog hétvégenként beszámolni barátainak, Miskolcra fog visszatérni minden hétfő reggel, esetleg iwiwen is tartózkodási helyet vált, és beklikkeli Miskolcot. Mégis, sokaknak úgy telnek el a miskolci évek, hogy a Szalamanderen sétálnak először végig a Széchenyi utcán, és utána egy belvárosi sörözőben elfogyasztott ital mellett döbbennek rá, hogy mennyire keveset láttak Miskolcból.

Mondhatnánk, hogy lehetőségünk sincs bekapcsolódni Miskolc vérkeringésébe, hiszen a nap túlnyomó részét itt töltjük az órarendünknek köszönhetően. A szünetekben örülünk, ha a büféig, esetleg a menzáig eljuthatunk. És miért is mennénk messzebb, ha az ilyenkor felmerülő szükségleteinket a bőség zavarával is küzdve kielégíthetjük pár perc sétán belül. És amikor egy nehéz nap után kikapcsolódásra vágyunk, ahhoz is minden feltétel adott; több szórakozóhely, bolt és nyitva álló koliszoba várja a kiszáradt hallgatókat.

Az egyetemvárosi lét előnyeit természetes, hogy mindenki maximálisan kihasználja, de pazarlás lenne hagyni ezt a három, öt, esetleg több évet elszaladni anélkül, hogy megtapasztaltuk volna Lillafüred nyugalmát, egy várbeli koncert hangulatát, vagy csak a Déryné utca teraszainak hangzavarát.

Pistike.