2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Ahol szárnyra kaptatok...


Idén augusztus végén ismét élettel, hangokkal telt meg a campus. Érkeztek a gólyák kíváncsian, izgatottan, hogy belekóstoljanak az egyetemista életbe, felkészüljenek a rájuk váró életre.




Ebben az évben a karok egyszerre rendezték a gólyatábort, balekhetet. A résztvevő fiatalokat már a Tiszai pályaudvaron is emelkedett hangulattal várták a szervezők. Volt, aki hangfallal érkezett, volt, aki hangosbemondóval. Szólt a zene, és a gólyák már ekkor érezhették, hogy nem éppen szokványos öt napnak néznek elébe.
 

Számos programmal, feladattal szórakoztatták a szervezők a gólyákat. Először persze ismerkedés egymással, Miskolccal, az egyetemmel. A gépészek meneteltek, sokan a kari köszöntéseket gyakoroltatták és selmeci nóták hangjait vitte a szél. Egy-egy fárasztó napot az esti buliban pihenhette ki, aki erre vágyott.

Augusztus 23-án, hétfő este a gólyatábor hivatalos megnyitóján dr. Patkó Gyula rektor szólt a leendő elsőévesekhez. A komolyabb hangvételű megnyitó után pedig a stand up comedy fellépői szórakoztatták a közönséget. A programok elsődleges célja az volt, hogy egy összetartó közösséget alakítsanak ki a frissen érkezettek és a már itt tanuló hallgatók, valamint a karok között. Ennek jegyében telt a sportnap is, ahol különböző versenyszámokban mérhették össze tudásukat a fiatalok. Utolsó este, zárásként vetélkedőket tartottak, ahol már igazi csapatként működtek együtt a gólyák. Később pedig, a záró buliban fergetegeset tombolhattunk Dévényi Tibi bácsi zenéjére az elmaradhatatlan pöttyös labdákkal. 
 

Szami.
Fotó: Gyurmaster.