2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Új dékánjelölt a CTFK élén


Miként hírt adtunk  már róla, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Tanácsának dékánválasztó ülése dr. Hegedűs László főiskolai tanár pályázatát támogatta.




- A Kari Tanács ülésén többségi döntés született. Azt, hogy a tanács tagjai engem javasolnak a következő négy évre a Tanítóképzői Főiskolai Kar dékánjának, annak tudom be, hogy a pályázatomban felvázolt elképzeléseim a kar jövőjét illetően támogatásra találtak - mondta lapunknak dr. Hegedűs László.

Az új dékánjelölt programja három nagyobb kérdést érint. Egyrészt szakmai megújulást hirdet, melyben olyan új programok szerepelnek, melyek a szakmákra való felkészítést segítik elő. Másrészt véleménye szerint a minőségi szakemberek számát is növelni kell, akik rendelkeznek akár közgazdasági, műszaki, de akár helyi kulturális, borászati és idegenforgalmi ismeretekkel is. A harmadik pontban a gazdasági stabilizációra tér ki.

A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet igazgatói feladatainak ellátására - tekintettel arra, hogy az előző forduló nem hozott eredményt - új pályázatot írt ki a rektor. A jelenlegi igazgatói megbízás június 30-án lejár, így az újabb pályázatok elbírálásáig, szeptember 30-áig a rektor megbízást ad a vezetői feladatok ellátására.

Idén lejár a megbízása az egyetem humánpolitikai igazgatójának, a Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály osztályvezetőjének, valamint a MAK, a GTK és a CTFK dékánhelyetteseinek is. Kiírták a pályázatot továbbá a főtitkári és az Egyetemi Ügyfélszolgálati Központ igazgatói posztjának ellátására is. Ezekről döntés június 25-éig születik.