Fesztiválozni alapvetően jó, de mint minden szép dolognak az életben, a fesztiváloknak is megvan a maguk árnyoldala. A fiatalok szabadjára engedik ösztöneiket és tulajdonképpen minden mást is, hiszen ilyenkor pár napig tényleg semmi sem számít.

Persze ebből a fergeteges életérzésből nem mindenkinek jut a legjava. Megérkezel a színhelyre, és máris kezdődik az idegbaj, jegyvásárlás, hosszú-hosszú sor a bejutáshoz. Már majdnem belépsz a szabadság földjére, mikor a biztonsági őrök felettébb kulturált módon átkutatják a táskádat, és az élő fába is belekötnek. Majd három idegroham és két Xanax után bent vagy.

A fesztivált megelőző két nap esett az eső, oda se neki, hiszen ez is hozzátartozik a feelinghez. Amikor azonban már negyedik napja egy darab száraz ruha nem volt rajtad, ez a tény a legkevésbé sem dob fel. Arról persze, hogy meleg vízben, nyugodtan lezuhanyozol, csak álmodozol. Vagyis álmodoznál, mert aludni, azt nem lehet. Ha egy kis idő után meg is szokja az ember fia, lánya az üvöltő zenét, ami - a széles zenei kínálatnak köszönhetően - nem biztos, hogy mindig a kedvencünk, akkor is , tíz percen belül megtalál egy barátságosan illuminált fesztiválozó, aki mindenképpen beszélgetni szeretne, bár a szavak formázása már láthatóan fizikai nehézséget okoz számára.
A koncerteken pedig tombol a tömeg. Ugrálnak, rád lépnek, kékre-zöldre könyökölnek és üvöltenek, egyesek hangosabban, mint a zenekar frontembere. Mindeközben már csak arra gondolsz, hogy miért is nem mentél valami békés tó mellé, ahol csak a madarak csiripelnek.

Grafika: Szakács Judit.