2012. február 08., szerda - Aranka napja van.

Hetvenöt éve a természet szerelmese


Dr. Soós Ferenc, a Matematika Intézet nyugalmazott adjunktusa, az egyetemi túrázók közösségének oszlopos tagja idén ünnepli 75. születésnapját.




Soós Ferenc Erdélyben született, mint mondta, ott nagyapái ültették el mélyen benne a természet szeretetét. A halászat, gombaszedés és madármegfigyelés töltötte ki gyerekkorát az erdélyi hegyek között. Később, a tanítási szünetekben iskolatársaival járta az országot.

A következő meghatározó élménye 1956 augusztusában érte, mikor az ELTE Tájfutó Szakosztályával három hetet töltött a Magas-Tátrában. Azután első munkahelyén, a miskolci Kilián György Gimnáziumban (ma Diósgyőri Gimnázium) szervezett kirándulásokat a diákok számára. Az egyetemi természetjárást 1980-ban folytatta, amikor Kazincbarcikáról a Matematikai Intézetbe került. A következő két évtizedben három-négyhetente, fáradhatatlanul szervezte a kirándulásokat a Bükk hegységbe vagy az ország valamely pontjára. Nyaranta a Tátra, Erdély és az Alpok volt a főbb úti cél. Több mint hétszáz hallgató, kolléga és családtagjaik vettek részt ezeken az eseményeken. Dr. Soós Ferenc nagyszerű társakként emlékezik rájuk mind a mai napig.

Reményei szerint a túrázók gazdagodtak néhány fontos gondolattal. Felismerhették, hogy a szellemi tevékenységek mellett a fizikai megpróbáltatásokra is szükség van. Megtanulták elfogadni odakint a megváltoztathatatlan helyzeteket.

Véleménye szerint az egyetemi túrázó szakosztály tagjai megbízhatóan és lelkesen végzik azt a munkát, melyet elődeik elkezdtek. Nem tartja reménytelennek az egyetemi természetjárás jövőjét, csak el kell menni velük szombatonként túrázni. Ezt ajánlja mindenkinek.