"Virtuális vállalatok, e-kormányzat, információs és kommunikációs technológiák" címmel új tananyag-fejlesztési program indul a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi, Állam- és Jogtudományi, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Kar együttműködésében.
Régóta az egyetem céljai között szerepel a képzés megújítása, a bolognai rendszerű képzés korszerű tananyagokkal való ellátása, valamint új tartalmi és formai megoldások keresése a sikeres képzés érdekében. Ezen célok megvalósítására ad lehetőséget a fent említett projekt.
A május 11-én, a Regionális Felnőttképzési Központban megrendezett nyitókonferencián elhangzott, a program keretében többféle képzésben felhasználható digitalizált tananyag készül el 2011 novemberéig. Ezek elsősorban az informatikai ismereteket bővítik, mégpedig az üzleti és a közigazgatási szféra egy-egy, napjainkban meghatározó területén.
Az üzleti szférán belül a projekt célja a virtuális vállalatok versenyképességének javítása információs és kommunikációtechnológiai kutatások, innováció és a hálózatosodás fejlesztése révén. A közigazgatás területén a cél a hatékonyság, a gyorsaság és a rugalmasság fokozása az e-kormányzatra vonatkozó tananyagok kidolgozásával és oktatásával.
A tananyagokat mintegy hétezer hallgató fogja alkalmazni, tizenegy tananyag angol nyelven is elérhető lesz, így a jövő szakembereinek nemcsak információs és kommunikációs ismereteit, hanem szakmai nyelvtudását is elősegítik. A tananyagok ingyenesen elérhetők lesznek a www.tankonyvtar.hu webcímen, így nemcsak a Miskolci Egyetem hallgatói használhatják, hanem minden, a téma iránt érdeklődő hazai és külföldi egyetemi hallgató, oktató és gyakorló szakember is. Ily módon a tananyagok hozzájárulnak a tudásalapú információs társadalom és kultúra fejlesztéséhez is.
"Virtuális vállalatok, e-kormányzat, információs és kommunikációs technológiák" (TÁMOP-4.1.2-08/1/A/2009-0049). A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.