2012. február 08., szerda - Aranka napja van.

És a kissrácok újra fizikusnak készülnek majd


Tudom, tudom, talán kicsit gyakorta kerülnek elő manapság képregény-adaptációk, de mit lehet tenni, ha egyszer tényleg szórakoztató, és minden esetben egyedi módon sikerül vászonra vinni az akcióhősök kalandjait?!




A folytatásokról már nem lehet minden esetben ilyen ékesszólóan nyilatkozni, de nem így történt ez a Vasember 2. esetében. A vaspáncélos, kissé balerinásan repkedő, világító szemű fickó ugyanis talán még nagyobbat szólt másodikra, mint elsőre.

Tehát ott hagytuk abba, hogy Tony Stark, a milliomos zseni (Robert Downey Jr.) világgá kürtölte, hogy ő a Vasember, aki szabadidejében helyrerakta a Közel-Keletet és elhozta a világbékét. Ez ugyebár szép lenne, csak mindig akad egy okos és elvetemült bosszúangyal, akinek mindez szúrja a szemét. esetünkben ő Ivan (Mickey Rourke), illetve egy együgyű, de annál nagyravágyóbb konkurens, Justin Hammer (Sam Rockwell), aki elég pénzt tud fektetni a gonosz zseni munkájába, hogy az végül kontrollálhatatlanná váljon. Van mindezek mellett a női vonal, ahol ugyanis az első részből ismert, kissé karót nyelt Pepper Potts (Gwyneth Paltrow) mellé egy rejtélyes, de annál jobban verekedő titkárnő, Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) szegődik.

De ennyi elég is a spoilerekből, mert ugyan a film története elég kiszámítható, de ez így van jól, és így élvezhető igazán.
Színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm.