Holló Mária az Állam- és Jogtudományi, valamint a Bölcsészettudományi Kar hallgatója - emellett immár négy éve az egyetemi lap munkatársa. Az itt eltöltött hosszú idő után szeretett volna külső visszajelzést is kapni, ezért nevezett a pályázatra öt, a MERt-ben közölt írásával.
- Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam az értesítést, hogy díjaztak - és persze nagyon boldog vagyok most is. Az nem is volt fontos, hogy hányadik lettem, hiszen nem azért pályáztam, hogy győzzek, hanem hogy tudjam, mások szerint mennyit érnek az írásaim. És nagyszerű, hogy ilyen visszajelzést kaptam...