Ezzel a gondolattal kezdi a karambolt szenvedett Los Angeles-i néger nyomozó a történetet, mely egy multietnikumú nagyváros néhány lakosának szövevényes kapcsolatrendszerét mutatja be. Piti fekete autótolvajok; heves vérmérsékletű, pisztollyal hadonászó perzsa boltos; börtöntetkós mexikói lakatos; saját bevallása szerint is "pöcs", helyzetével visszaélő fehér zsaru - csak néhány, a filmben megjelenő, előítéletekkel sújtott karakterből.

Súlyos film. Súlyos, mert egy máig megoldatlan problémát tárgyal, a faji megkülönböztetést. Súlyos, mert a tolerancia teljes hiánya etnikai ellentétekkel párosul. Óriási feszültség lappang minden szereplőben, és dühüket gyengébb vagy "alárendelt" embertársaikon vezetik le. A feszültség pedig a félelemből fakad: ki házát, tulajdonát, ki családját félti és óvná - a tőle eltérő bőrszínűtől.

Számomra ez a film azonban nem csak a multikulti összeférhetetlenségekről szól. Meg kell látnunk - mutatja a film - a molesztáló zsaruban az apját otthon türelmesen ápoló férfit is; észre kell vennünk az állandóan kiabáló perzsa "terroristában" az üzletét féltve őrző tulajdonost is; és még a magányos, rasszista bírófeleségnek is szüksége van valakitől egy érintésre, egy ölelésre. Nem kell felmentenünk őket bűneik, hibáik alól - de látnunk kell, hogy döntéseikben mi befolyásolja őket. Itt nincs jó és rossz ember - az élethelyzetek döntik el, hogy melyik oldalukat mutatják meg nekünk.