Aki az A/4-es épületből szeretne eljutni az A/1-es vagy az A/3-as épületbe, bizonyára kisebb meglepetéssel tapasztalja, hogy ez a feladat nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. A földszinten ugyanis megszűnt az átjárás, így a közlekedés ideiglenesen csak az első emeleten lehetséges. A felújítások előrehaladtával azonban ez is megszűnik majd. Mire számíthatunk ebben az átmeneti időszakban?
Az intézményi TIOP-1.3.1. projektben az A/4-es épület felújítási munkálatai három ütemben zajlanak - tudtuk meg Lukács Jánostól, a projekt vezetőjétől. Az első ütem a főbejárattól az aula széléig tart, a második ütem az aula területe lesz, végül az utolsó az aula másik szélétől a III-as előadóig tart majd. A munkák mindhárom ütemben egyszerre érintik az épület hat szintjét. Az első ütemben már a villamos-berendezések, a fűtőtestek és a vizesblokkok bontásával megkezdődtek a munkák, amelyek még nem olyan jellegűek, hogy miattuk az egész munkaterületet le kellene zárni. Így a kivitelező még néhány hétig biztosítani tudja az átjárást az első emeleten.
Régi-új bejárat
A munkák előrehaladtával azonban a teljes első ütemet le kell zárni, ami azt jelenti, hogy ezt a területet a főbejárat felől nem lehet majd megközelíteni. A főbejárat ezen funkcióját átmeneti ideig a régi főbejárat, azaz a III-as előadóval szembeni bejárat veszi majd át. Az egyetemi polgároknak előreláthatólag csaknem fél évig kell a megszokottól eltérő módon közlekedniük.
Lapunk kérdésére, hogy a változásoknak köszönhetően módosul-e az ideiglenes bejárat nyitvatartási ideje, Lukács János projektvezető elmondta, hogy ezt a kérdést még nem vizsgálták meg, de természetesen a közeljövőben meg fogják tenni. Továbbá igyekeznek minden felvetődő problémát megoldani, illetve az egyetem dolgozóit és hallgatóit a lehető legszélesebb körben tájékoztatni.