2012. február 08., szerda - Aranka napja van.

Kettőből kettő behúzva


Jól kezdte a bajnokságot a Miskolc Steelers amerikaifutball-csapat: egy fölényesen és egy nehezen, nagy hajrával megnyert meccsen vannak már túl a fiúk. A java azonban csak ezután következik...




A két meccs teljesen eltérő képet mutatott, mondta el lapunknak Szegedi Máté, a számos egyetemista játékossal küzdő csapat védelmi koordinátora. Az első meccsen itthon, a Békéscsaba Raptors ellen nem forgott veszélyben a győzelem megszerzése. Ez volt az ellenfél első hivatalos meccse, kijött a rutinbeli különbség a két gárda között a hazaiak javára. Az erőteljes miskolci futójátékkal a csabaiak nem tudtak mit kezdeni - Imricskó Péter három touchdown-t futott -, a védelem pedig tökéletesen  "reteszelt". A vége 27-0, ide.

Rémálomszerűen kezdődött aztán a fehérvári vendégjáték. Talán a hosszú utazástól kicsit elcsigázottan, nyögvenyelősen kezdtek a miskolciak, be is szedtek gyorsan két touchdown-t az első, majd egy újabbat a második negyedben. Ekkor már 19-0 volt az állás, azonban innen kezdve nem volt kegyelem: megrázta magát a csapat, és még a félidő előtt sikerült szépíteni (19-6), majd a negyedik negyedben a vezetést is átvenni! Úgy dobtak 21 pontot, hogy az ellenfél közben egyet sem! Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 19-21.

- Két forduló után már látjuk valamennyire az erőviszonyokat a bajnokságban, így nyugodtan mondhatom, hogy a Miskolc Steelers az első helyért fog küzdeni - jelentette ki Szegedi Máté a csapat következő meccseivel kapcsolatban. Legutóbbi meccsüket május 2-án, lapzártánk után játszották le a Budapest Cowboys 2. ellen, de nyomon követjük majd, sikerül-e teljesíteni ezt a célkitűzésüket.