- A könyvetek (A világ 99 legkevésbé ismert csodája) már a harmadik kiadást érte meg nagy sikerrel, például Miskolcon igen nehéz megszerezni.
- Igen, az első kiadás óta több változtatáson is átesett a könyv. Például ki kellett javítani a helyesírási hibákat. Az egyes kiadások 3500 példányban jelentek meg, a probléma nem a mennyiséggel van, hanem hogy nem tudják a könyvesboltban eldönteni, hova tegyék, hiszen nehéz a műfaji besorolása.

- Ki volt az értelmi szerzője a könyvnek? Honnan jöttek az ötletek?
- Litkai Gergő fejéből pattant ki a szikra, és mi kapva kaptunk az alkalmon. Szó sem volt róla hogy pénzért csináljuk, hanem sokkal inkább poénból, és szerencsére volt rá időnk. Sokan mondják, hogy az ember nem ír szórakozásból könyvet, pláne nem a szabad idejében úgy, hogy rengeteg energiát kellett beleölni. Mi azonban valóban élveztük a munkát, jókat szórakoztunk közben. Amúgy tervezzük, hogy lefordítjuk más nyelvekre is. A történeteknek természetesen van valós alapjuk. Mindegyik fejezetnek pontosan utánanéztünk, anyagokat gyűjtöttünk hozzájuk.

- A grafikák nagyon jók lettek, ezeket ki találta ki?
- Erdélyi Mihály grafikus barátunk. Mi megírtuk, és ő az illusztrációkkal gyakorlatilag megháromszorozta a könyvet: elkészítette a képeket, és elkezdtünk hozzájuk különböző képaláírásokat kitalálni. Egyszerűen zseniális. Ő is annyira élvezte ez a munkát, hogy Leonardo testvérének (Roberto Da Vinci) részecskegyorsítóját megcsinálja 3D-ben is, minden részét tökéletesen lemodellezi...

- Ismeretes Kína iránti vonzalmad. 2008-ban, az olimpián, jártál is ott.
- Nagyon szívesen visszamennék. A múltkor eszembe is jutott, hogy Kína egy gyökeresen más kultúra, így az élményeknek nagyon mély nyomot kell hagyniuk az emberben. De mivel én egy hónapig ott éltem és dolgoztam, a napjaimnak megvolt a maguk rutinja, az impulzusok beleolvadtak a hétköznapjaimba. Így amikor próbálok kiemelni valami nagyon kemény élményt, nem tudok, mert minden annyira természetessé vált. Nem extrém élményként jut eszembe, hanem a mindennapok velejárójaként. Például, hogy süvítenek a fejem mellett a köpések az utcán, vagy az emberek guggolnak a buszmegállóban. Sokkal jobban meg tudom érteni, és nagyon megszerettem az itt élő kínaiakat. Ott ugyanis megtapasztaltam, hogy én vagyok az "idegen kultúra", megértettem, hogy ők mit éreznek nálunk, amiért mi furcsán nézünk rájuk.

- 2008 azonban más miatt is jelentős év volt: megkaptad a Karinthy-gyűrűt, ami a szatirikus és humoros műfaj kimagasló alakjainak elismerése. Hogy éled ezt meg?
- Elég fiatalon kaptam meg, nálam fiatalabban csak Litkai Gergő. Nagyon nagy felelősség, mert a rádiókabaré azóta is elvárja tőlem azt a színvonalat. De nagyon nehéz ennek megfelelni, hiszen ott hónapról hónapra kell legalább két anyaggal készülni, és a havi rádiófelvételekre is mindig új anyag kell. Leginkább a felelősség-részét érzem, persze, nagyon jól esik, de bennem minden ilyen elismerés nagyobb felelősséget ébreszt.

- Már a "történelem" is jegyez téged, a wikipédiában szócikk lettél!
- Igen, bár néhol helytelen információkkal, de nem mertem még kijavítani, nehogy ne fogadja el a rendszer a módosítást... Mindig úgy van, hogy az emberre előbb gondolnak mások, mint önmaga. A wikipédiára is előbb írt valaki rólam szócikket, mint én. Különböző közösségi oldalakon is születnek rajongói klubok, ál-KAP-ok. Sőt, volt olyan unokatestvérem, aki tagja volt a rajongói klubnak, de nekem nem volt az ismerőseim között.

- A stand up előtt tanítottál is, médiajogot a Károlin. Nem hiányzik a tanítás?
- Sőt, az ELTE-n is tartottam spec. koll-t. Nem hiányzik, mert az exhibicionizmusomat kiélem a fellépéseken. Az ember egy fenékkel nem tud két lovat megülni, eljutottam az életben arra a pontra, amikor választani kellett. Úgy érzem, jól döntöttem, mert médiajogász kellő kitartással és szorgalommal bárki lehet, de jó stand uposból mindig csak négy-ötöt emlegetnek az országban.

- Praktizáltál valaha ügyvédként?
- Igen, egy évig voltam ügyvédjelölt. De pszichésen nem bírtam a tárgyalókat, mert ott az ellenérdekű fél. Plusz vannak erkölcsileg kikezdhető ügyek, melyeket képviselni kell, és ez nem fért bele az értékrendembe. Az irodában pedig nem voltam olyan nagyon precíz. A szerződésekben mindig elgépeltem valamit. Valószínűleg én használtam el Magyarország fakitermelésének felét, papír formájában. Hamar kiderült így, hogy ez nem nekem való, és ezután mentem vissza az egyetemre tanítani. Ahol lehetett elszállni, meg csapongani a jogban, meg húszéves csajoknak magyarázni.

- Valójában ki miatt indultál el a humoristapályán?
- Magamtól jelentkeztem. Amúgy Litkai Gergő felettem járt egy évvel a jogi karra, és az ő humortevékenysége már akkor is imponált. Azonban tőle teljesen függetlenül jelentkeztem egy felhívásra jó néhány évvel az egyetem után. Abból nem lett semmi, egy budapesti színház akart kabaréműhelyt. De egyszer csak attól a Litkai Gergőtől, akire én éveken át felnéztem, jött egy sms, hogy stand upot szervezek, ha van kedved, hívj...