Ha udvariasak akarunk lenni a professzorokkal vagy a felsőévesekkel, kiváltképp a Firmákkal, akkor a leg­egyszerűbb, ha úgy köszönünk: Jó szerencsét! Ezzel kiküszöböltük a tegezés, magázódás problémáját. A bányászok köszöntése a Jó szerencsét!, már az ókor óta él, akkor még a Fortuna Solutaris kifejezést használták. Régen a bányász szakma több szakterületet is magába foglalt, mint például a pénzverés. Ezek az ágak később szétváltak, de a köszönés megmaradt. A Jó szerencsét! köszönés azonban egy pontos dátumhoz is köthető, 1894-ben javasolta Péch Antal a selmeci választmányi ülésen, hogy a már megszokott német eredetű (Glück Auf!), Szerencse fel! köszönés helyett a Jó szerencsét! használják. Ezután lett elterjedt. Mivel a selmeci utódintézmény először Sopronba költözött, az ott tanuló erdészek is elkezdték ezt használni. Manapság is ezt használjuk a leggyakrabban, különösen, ha műszaki karos tanárnak vagy műszaki karon végzett veteránnak szeretnénk a tiszteletet megadni. A többi karnak is megvan a megfelelő köszönési formája, azonban ez a legelterjedtebb.

A bányász köszöntés tehát: Jó szerencsét! A többi kar köszöntése, kialakulásuk sorrendjében a következő. Erdész: Üdv az Erdésznek! Kohász: Legyen fényes sikere a Kohásznak! Gépész: Tisztelet a Gépésznek! Jogász: Igazságot a Jogásznak! Közgazdász: Pénzt a Gazdásznak! Bölcsész: Vivát Bölcsész! Egészségügyi: Egészséget a Világnak! Zenész: Hangot a Zenésznek!