A szakmai nap programja április 29-én reggel 9-kor vette kezdetét hat informatikai cég egyenként 35 perces bemutatkozásával. Akik nem akarták a szakmai napot az előadótermekben tölteni, de mégis érdeklődtek az informatika iránt, azoknak lehetőségük volt a Galériában, az Info Caféban jövőbeli karrierjüket építeni. A cégek képviselői kézséggel álltak minden egyes érdeklődő rendelkezésére.
Az előadásokon való részvételért kuponokat kaptak a résztvevők, melyeket ebédidőben a szökőkútnál tudtak ebédre és sörre beváltani. Délután a kuponok ismét előtérbe kerültek, ugyanis az Info Kupára való nevezés egyik feltétele volt legalább három előadásról szerzett kupon birtoklása. Az Info Kupa során különlegességnek számított, hogy nem zárták ki a játékból a tanárokat és a már végzett szaktanácstagokat sem, akikért csapatuk pluszpontokkal gazdagodott. Ezzel lehetőséget adtak az informatikai oktatóknak az aktív részvételre, mellyel Ficsor Lajos, Kovács László, Krizsán Zoltán, illetve Wágner György élt is. A három versengő csapat között végül egy sorverseny döntött. A szoros versenyben az NME nevet viselő csapat vihette haza az Info Kupát. A nap fénypontja egy vacsorával egybekötött, ünnepélyes szakest volt.