2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Régi-új dékán a MAK élén


Ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a jelenlegi dékán, prof. Dr. Gácsi Zoltán pályázatát április 12-én a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánválasztó tanácsülésén.




- Nagy örömmel fogadtam a Kari Tanács döntését, miszerint újabb négy évre engem javasolnak a kar vezető posztjára, mivel ez elismerése is az eddigi munkámnak. Ugyanakkor a komoly támogatás a tanács részéről nagy felelősséggel is jár a következő periódusban - amennyiben rektor úr is igent mond a megbízásomra - hiszen a bizalomnak meg kell felelni -, mondta el lapunknak dr. Gácsi Zoltán.
A személyes érdemek mellett a tanács az ismét pályázó dékán részletes vezetői programját is méltatta, melyben az oktatás fejlesztése, valamint az iparvállalatokkal és kutatóintézetekkel történő szoros együttműködés kialakítása kiemelt helyen szerepel.

Mint előző lapszámunkban megírtuk, a Gazdaságtudományi és a Comenius Tanítóképző Főiskolai Karon, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben is dékán-, illetve igazgatóválasztás lesz a közeljövőben. Természetesen ezekről is folyamatosan beszámolunk.

A dékáni mellett a rektorhelyettesi pozíciókra is kiírták a pályázatokat a következő posztokra: stratégiai és fejlesztési, tanulmányi, tudományos és nemzetközi, valamint általános rektorhelyettes, tudtuk meg Jámborné dr. Róth Erikától - az egyetem humánpolitikai igazgatójától.