2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Muzsikusok palotában


Lassan a végéhez érkezik az egyetem 60 miskolci évét, karainak történetét bemutató cikksorozatunk. A campuson tett körsétánkat most kicsit megnyújtjuk, és ellátogatunk a most éppen felújítás alatt álló Zenepalotába: ezúttal az oda az év végéig visszaköltöző Bartók Béla Zeneművészeti Intézetről írunk.




Annak idején felismerték, hogy a magán-zeneoktatás nem pótolhatja a szervezett intézményi képzést, ezért is jött létre az első zeneiskola Miskolcon 1897-ben, egy Klima Mihály nevű zenetanár hozta létre "Miskolczi Zeneakadémia (Conservatorium)" elnevezéssel. Az iskola a Széchenyi utca egyik házának emeletén kezdte meg működését. A növendékek rendszeresen hangversenyeket tartottak.
A város akkori vezetése is úgy látta, hogy égető szükség van egy zeneiskolára, hiszen a városnak a művészetek terén is fejlődnie kell. Ezért a közgyűlés egy, a város fennhatósága alatt működő zeneiskola létesítéséről határozott. A Városi Zeneiskola a régi kórház épületében kezdte meg a működését a minoriták templomával szemben.

1927-ben, a városi intézmény fennállásának 25. évfordulója alkalmából, az év végén egy új zeneiskolát létesítettek, ami nem más volt, mint a Zenepalota. Az intézményben a II. világháborúig több mint tízezren tanultak!
A Zenepalota 1945 után is a zeneoktatás otthona maradt. Kezdetben csak az Egressy Béni Állami Zeneiskola cégtáblája díszítette a bejáratot, majd újabb névvel, új feladattal jött a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző szak miskolci tagozata.

1965-ben a Művelődésügyi Minisztérium átszervezte a főiskolai szintű zeneiskolai tanárképzést, aminek az volt a lényege, hogy az ország valamennyi szakiskoláját és az ezekkel szervesen egybeépült szaktanárképzőket szét kellett választani.

Az 1990-es évek is eseménydúsak voltak. 1991. december 5-én, Mozart halálának 200. évfordulója alkalmából rendeztek koncerteket a főiskola hallgatói. 1997. július 1-jével pedig újabb jelentős fordulat következett be a felsőfokú zenetanárképzés történetében, ugyanis a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskola miskolci tagozatát integrálták a Miskolci Egyetemhez. Ekkor lett új nevük a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete.