- A műsor újraindulása óta már valamivel több, mint két hónap telt el. Más-e ezen a rádión számotokra a Bumeráng?
Bochkor: Műsorkoncepcióban nem, ami más, az a helyzet az új rádiók hallgatottságát illetően. Azonban amíg a Sláger Rádió idején vezető pozícióban voltunk, és viszonylag kényelmesen dolgoztunk, most sokkal többet kell agyalni a taktikán, ugyanis az előző két nagy kereskedelmi rádió leköszönése óta úgy tűnik, mintha sok hallgató felszívódott volna. Őket kell most visszaszerezni, és ez közös cél az új konkurens rádióval.

- Hogy lehetséges az, hogy nem találtak vissza a hallgatók ennyi idő alatt sem?
Bochkor: Miért feltételezné bárki, hogy egy műsor, ami eltűnik egy rádióval együtt, később ugyanazon a frekvencián egy új rádióban tűnik fel, részben ugyanazokkal a szereplőkkel? Ezt az új helyzetet a hallgatók agyába kell sulykolni, ez pedig nagy PR-munka.

- Vannak olyan hallgatók, akik árulásnak tekintik, hogy ti a NeoFM-en tértetek vissza. Erről hogyan vélekedtek?
Boros: Ha kihagyjuk azt a két hónap tárgyalást, szervezőmunkát, amivel visszahoztuk a műsort a hallgatóknak, akkor igen, formailag árulás.
Bochkor: Én egyáltalán nem látom árulásnak. Sokkal inkább azt tartom annak, mikor egy nap vége van egy rádiónak, majd másnap egyes műsorvezetők már hajnalban jelentkeznek ugyanazon a frekvencián, az őket váltó rádióban. Ők is, mi is ebből élünk, így az is érthető volt, de az, hogy mi tárgyalások sorozata után végül a Neonál kötöttünk ki, az nem árulás. A Sláger Rádió sem tartja annak, az amerikai vezérigazgató, Barbara Brill mondta, hogy a helyünkben ugyanezt csinálta volna, nem véletlen az a gesztus, hogy a Bumeráng nevet, a logót, a honlapcím tulajdonjogát megkaptuk.
Boros: Végül is hiába álmodták azt sokan, hogy mi majd forradalmat csinálunk, tudomásul kell venni, hogy a rádiózáshoz értünk, szolgáltatást nyújtunk egy bizonyos pénzért. Azt kerestük, hogy hol a legjobb a hallgatónak, és hol a legjobb nekünk.

- Tavaly, azon a bizonyos októberi reggelen úgy éreztem, titeket is hidegzuhanyként ért az ORTT akkori döntése. Tényleg nem számítottatok erre?
Bochkor: Nagyon komoly jelek mutattak arra, hogy bekövetkezhet ez, de olyan erős volt az amerikai tulajdonos által plántált hit, hogy folytatni tudjuk, hogy az utolsó pillanatig reméltük: ők tudnak valamit, amit mi nem. Aztán mikor bejelentették, hogy vége, sokként ért mindenkit a Slágernél, és elmondom, miért: iszonyatos jó munkahely volt. Jó volt ott dolgozni, komoly szakértői háttérrel, emberséges hozzáállással, sikerorientált embe­rekkel.
Boros: És nem utolsósorban biztonságos volt. Nem éreztük azt, hogy vajon a tulajdonos mikor adja el a céget szőröstül-bőröstül, nem kellett aggódni, hogy hó elején megérkezik-e a fizetés.

- A hallgatók szeretetének ilyen mértékű kinyilvánítására számítottatok?
Boros: Nem. Komolyan mondom, hogy olyan emberformáló volt, mint tíz Shakespeare-dráma. Éreztük mi régóta, hogy sokan szeretik a Bumerángot, de azt gondoltuk, hogy azért nem több ez, mint pusztán egy műsor a reggeli kávé mellé. Aztán a megszűnés bejelentése után az emberek egyszer csak elkezdték kinyilvánítani szeretetüket a rádió és a műsor felé. Olyan élethelyzeteket írtak meg, amikor a puszta létünkkel segítettünk nekik, és ez nagyon jó volt, de egyben megrázó is. Ami értelmet ad az ember éle­té­nek, valami ilyesmi.

- Kérlek, mondjátok el mindannyian azt a legemlékezetesebb pillanatot, amit a Bumeráng adott nektek!
Boros: Számomra az volt a legemlékezetesebb, mikor jó pár éve átvettük az EMMIS díját a tulajdonos amerikai központjában. Több száz ember volt ott az EMMIS összes rádiójától, és minket éltettek, tapsoltak nekünk, elismerték a műsorunkat, munkánkat.
Voga: Nekem az afrikai kitelepülés, amikor egy héten keresztül a Kalahári-sivatag közepéről élő rádióadást csináltunk a megszokott műsorelemekkel. Ez szerintem kisebbfajta csoda, fantasztikus élmény volt!
Bochkor: Nekem is ez a botswanai egy hét volt az egyik, de megemlíteném még a repülést is. Az, hogy megtanultam repülni, a Bumerángnak köszönhető, pontosabban egy repülőnapi kitelepülésünknek. És emlékezetes az a műsor is, amikor Lajos a stúdióban volt Vogcival, én pedig repülni indultam egy vadászgéppel és egy pilótával, és megnéztük azokat a műveket, amiket a hallgatók készítettek külön erre az alkalomra az ország minden táján.

- Mik a terveitek a jövőre?
Bochkor: Én abszolút Bumerángban gondolkodom. Számomra most rövid távú cél visszaszerezni az összes régi hallgatót. Hosszú távon pedig cél a műsor frissítése, hiszen ez az elmúlt tizenegy évben is mindig folyamatos volt, ezáltal mi is frissülünk. Újrainduláskor felmerült a frissítés, de végül pontosan azt adtuk vissza a hallgatóknak, amit tavaly novemberben kihúztak a falból.
Boros: Ami engem illet, erősen gondolkozom azon, hogy ha ez a hároméves szerződésem lejár, nyugdíjba vonulok.

- Mi lehet a Bumeránggal ezt követően?
Bochkor: Természetesen folytatódik, bár sok kérdést felvet még ez, hiszen Lajos távozásával nagy űr keletkezik majd a műsorban. Szerencsére addig még van három év, jelenleg pedig mi hárman készítjük a Bumerángot. Amikor aktuális lesz, gondolkozunk majd, a "hogyan tovább" kérdésen.