A bejáráson az egyetem és a város vezetői tekintették meg, hogy áll a tavaly szeptemberben elkezdődött munka. A kivitelező, a Hunép Universal Építőipari Zrt. és az Imola Építő, Fővállalkozó Szolgáltató Kft. alkotta konzorcium képviselője, Barta Péter elmondta, a felújítás részeként átalakítják a hátsó homlokzatot, üvegtetővel fedik le a belső udvart, és kibontanak egy földdel feltöltött pincét is, ahol a megfelelő szigetelés után próbatermet, stúdiót rendezhetnek be. A lift beépítésével pedig akadálymentesítik az épületet.
Úgy látják, műszakilag októberre elkészül az épület, decemberre visszaköltözhetnek a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete, illetve az önkormányzati fenntartású Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola oktatói és hallgatói, így a karácsonyi koncertet már a megújult Zenepalotában tarthatják.