2012. február 08., szerda - Aranka napja van.

Lehetőségek külföldön - bölcsészeknek


Tanár-továbbképzési program, illetve ösztöndíjas külföldi minor képzés is része a "To-Gather - European Multiple Choice Identity" nemzetközi Comenius-projektnek, amelyhez a Szociológiai Intézet csatlakozott. 




A projekt tíz ország részvételével indult 2006-ban, és célja, hogy kreatívan ösztönözze a hallgatókat saját identitásuk megtalálására, valamint az európai identitás megteremtése a fiatalok körében, a 3-25 éves korosztályban. A csatlakozás részeként tavaly novemberben az intézet négy oktatója, valamint egy PhD-képzésben résztvevő hallgató utazott Hollandiába a nemzetközi nyitókonferenciára.

Most pedig, március 19-én, az intézetben tartottak work­shopot és műhelybeszélgetést, melyen dr. Wim Kratsborn, a groningeni Hanze Egyetem tanára, a projekt koordinátora ismertette a "Your Identity in Europe" című nemzetközi minor programot. Wim Kratsborn látogatása során az oktatók betekintést nyerhettek az eddig elkészült tananyagokba, így dr. Urbán Anna és dr. Szabó-Tóth Kinga, a Szociológiai Intézet két oktatója május 7-én Liverpoolban, a Hope Egyetemen rendezett To-Gather fesztiválon tarthat a workshopot, melynek témája az európai nemzetek körében élő, egymással kapcsolatos sztereotípiák lesz.

A projekt keretében a Szociológiai Intézet elindított egy tanár-továbbképzési programot Interkulturális nevelési tanácsadó címmel, ami a multikulturális oktatáshoz ad segítséget pedagógusok és óvónők számára. Az intézet hallgatóinak pedig lehetőségük van a projektben való részvételre, valamint csatlakozhatnak az ösztöndíjas "Your Identity in Europe" minor képzéshez, melyet a Hanze Egyetem biztosít.