2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Időgéppel a fenntartható jövőbe


Az IAESTE Hungary - Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének Miskolci Helyi Bizottsága ebben a félévben is változatos programokkal és rendezvényekkel segíti a fiatal műszaki hallgatókat. 




Az egyesület célja, hogy nemzetközi együttműködés keretében, a hazai műszaki jellegű felsőoktatási intézményekben a hallgatók gyakorlati oktatását segítse, kiegészítse, valamint a pályakezdő mérnökök megfelelő álláshoz jutását is előmozdítsa. Ezeket a célokat szolgálják rendezvényeik is.

A Fenntartható Jövő programsorozat még a 2002/2003-as tanévben indult útjára. Azóta több intézményben is megjelent, és idén Miskolcra is ellátogat. Az alapját egy előadássorozat biztosítja, ezeket az áprilisi csütörtökökön tartják délután 4 órától, az A/6 XVIII. előadóban. Ekkor a fenntartható fejlődéssel összeköthető tanszékek és vállalatok tartanak majd egy-egy érdekes témáról előadást, a hallgatóknak pedig lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a programmal kapcsolatos kérdéseiket feltehessék az előadóknak. Ezen felül az érdeklődők részt vehetnek egy fényszennyezéssel foglalkozó előadáson a csillagvizsgálóban. Azok számára, akik szeretnék testközelben is érezni a zöldet, és kimozdulni az egyetem falain kívülre, egy erdei túrát is szerveznek.

Egy különleges kiállítást is kínálnak az érdeklődőknek. Az IAESTE Bosch InPulse - Verseny az időért! - program nem más, mint egy ősszel meghirdetett és lezajlott verseny, melyen az induló csapatok egy-egy időgépet építettek. A nyertes pályamunkák közül néhány látható az InPulse kiállításon, mely ebben a félévben az országot járja, és az április 8-án, csütörtökön délután 3 órakor kezdődő megnyitó után április 23-áig látogatható. A rendezvényekről bővebben lehet tájékozódni a miskolcihb.iaeste.hu weboldalon.