.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Új színhely, régi jó hangulat





Idén új helyszínen rendezték meg a már nyolcadik éve töretlen sikernek örvendő egyetemi Közgazdászbált: február 26-án a díszaula adott otthont a közgazdászok és vendégeik sokadalmának. A szép számban megjelent vendégsereg jót mulatott a Bon-Bon együttes, valamint az Y2K táncformáció fellépésére. A bálozók hangulatát tovább emelte az immár két főre apadt Hip Hop Boyz produkciója, akik vita nélkül a rendezvény igazi csúcspontját jelentették. Egy bál sem lehet teljes bálkirálynő-választás nélkül, így a kilenc, rózsát kapott hölgy közül idén Fóris Viktória bizonyult a szavazók kedvencének. A hivatalos programok lezárulta után hajnalig szólt a zene a Vidia Tánczenekar jóvoltából.

Fotó: Péter Zsolt.