Erről a helyről azt gondoltam mindig, hogy kizárólag öregek borozgatnak bent egész nap, de belépve azért valamivel árnyaltabb kép fogadott. Egész pontosan:

Placc: Hangulatos, békebeli kis ivó ez. Faborítás, hordók és könyöklők mindenütt. Ha terméskőből lenne a padlózat, azt is hihetnénk, hogy egy egri pincében vagyunk.

Pincér: A hölgy olyan igazi, dögös, vérbeli vendéglátós. Ért a munkájához, nőies, határozott, ha kell, vicces, ha kell, kedves, ha kell.

Pia: Minőségi, minden, ami itt kapható, kezdve a bortól, az igazi, s több ízben kapható sörön át egészen a röviditalokig és üdítőkig. Ráadásul az árfekvése is kiváló!

Pipilde: Úgy is mondhatnám, hogy autentikus, ám itt nem az egri pincére asszociáltam. Sokkal inkább egy SZOT-üdülő vécéjére a nyolcvanas évekből. A színek, a formák, a szag... a maga nemében még ez is tökéletes...

Parkoló: Úgy unom ismételni magam, de sétálóutca, parkolóházak, tömegközlekedés, blablabla...

Összegzés: A Serforrás mókás hely, ám nem a szó lekicsinylő értelmében. Egyszerűen csak jó itt lenni, látni, hogy milyen békésen elbeszélgetnek, viccelődnek egymással több generáció képviselői, ki-ki a maga itala mellett. Olyan hely, ahol jó a hangulat, és ahol nem csupán udvariasságból mondjuk a pultosnak: persze, hogy visszajövünk! Legalábbis szerintem...