Sebestyén Csaba: az eredményeink a csapatmunkának köszönhetők
Új elnököt választott a Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat, így július 1-jétől Szabady Szabolcs irányítja majd a szervezetet. A leköszönő HÖK-elnököt, Sebestyén Csabát arra kértük, értékelje négyéves munkáját - és örömmel állapította meg, hogy az induláskor kitűzött célokat kivétel nélkül sikerült megvalósítani.
A hallgatókkal szoros kapcsolatot alakított ki a szervezet, hogy a lehető leghatékonyabban képviselhesse és szolgálhassa a diákok érdekeit. Ennek egyik leglátványosabb eredménye a juttatási rendszerek átalakítása volt.
- Új elektronikus kollégiumi felvételi és ösztöndíjrendszert (Unisys) dolgoztunk ki, amely országosan az egyik legjobban működő forma. Megreformáltuk a Demján Sándor-ösztöndíj pályázati, a TDK jutalmazási, az Erasmus programban résztvevő hallgatók, a Valétabizottságok és az öntevékeny csoportok juttatási rendszerét. Mindezek működtetéséhez és a folyamatos információáramláshoz szükséges volt új honlapot létrehoznunk, amelynek a látogatottsága a többszörösére nőtt az elmúlt évekhez képest. Lépéseket tettünk az oktatói munka hallgatói véleményezésének terén, a tanulmányi és vizsgaügyek javításában, a beiskolázási tevékenység fokozásában és a hallgatói nagyrendezvények színvonalának növelésében. A Diák Irodával együttműködve a pályakövetéssel és a munkaerő-közvetítéssel kapcsolatos tevékenységek is erősödtek az elmúlt években.
Sebestyén Csaba fontosnak tartja, hogy a HÖK a Park Bizottság működtetésével részt vesz a parkok megóvásában, és közreműködésükkel jött létre az egyetemen a második műfüves futballpálya. Ugyanakkor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségében is képviseltetik magukat Hircsu Ákos személyében. Számos, a hallgatók javát szolgáló javaslatukat sikerült beépíttetni a hallgatói juttatásokat és térítéseket szabályozó kormányrendeletbe, és sokat tettek a FER és a tandíj bevezetése ellen.
- Mindez nem egyéni, hanem csapatmunka eredménye. Ezúton is szeretném megköszönni a kari évfolyam-képviselők, kari elnökök, elnökségi tagok, valamint a szervezetben dolgozó hallgatók aktív munkáját, akik hozzájárultak sikereinkhez! Természetesen számos feladat vár a következő elnökségre is. Ilyen az irodák infrastruktúrájának javítása, az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének továbbfejlesztése, és a tanulmányi és vizsgaügyekben is szükségszerűvé váltak változtatások. Mindehhez ezúton is jó munkát és sikereket kívánok!