Március 18-20. között rendezik meg - immár tizenhetedik alkalommal - az ingyenesen látogatható "Menjünk világgá!" utazási kiállítást a miskolci ITC-székházban.
A kiállítás célja, hogy egy helyen mutassák be Magyarország és több külföldi ország olyan helyszíneit, amelyeket érdemes meglátogatnunk, akár nyaralni indulunk, akár csak egy kis hétvégi kikapcsolódásra vágyunk.
A rendezvényt számos utazási kedvcsináló és szórakoztató program kíséri, így például a két díszvendég, Sátoraljaújhely és Lengyelország hagyományőrzői is bemutatkoznak: láthatjuk a Hegyalja Néptáncegyüttes és a lengyel Polonez folklóregyüttes műsorát. Igazi hétvégi családi programot kínálnak a szervezők, hiszen 20-án, szombaton a gyermekkel kilátogatókat bábszínházzal, bohócműsorral és ingyenes miskolci autóbuszos városnézéssel várják.
Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert a rendezvény: tavaly mintegy 13 ezer látogató és 120 kiállító képviseltette magát. Természetesen az idén visszavárnak mindenkit!
Noémi.