Első alkalommal rendezte meg a Közgazdász Szakmai Napokat a Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata március 9-10. között. A programok célja a hallgatók diploma utáni elhelyezkedésének segítése, így a szakmai előadások során vállalatok vezetőivel és neves szaktekintélyekkel való kapcsolat kiépítésére is lehetőség nyílt - az érdeklődők többek közt Geszti Péter és Szujó Zoltán intelmeit hallgathatták meg. Az elméletben megszerzett ismereteket a hallgatók kipróbálhatták a tréningeken, teszteken, próbainterjúkon és vállalati szimulációkon.
Kamarazenei mesterkurzust rendez a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet március 22-24. között. A kurzust a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két tanára, Gulyás Márta zongoraművész és Éder Pál hegedű művész vezeti. A művészek március 22-én fél 7-től adnak hangversenyt az Európa Házban.
A Műszaki Földtudományi Kar évek óta részt vesz az EGEC- (European Geotechnical and Environmental Course) és az Erasmus Mundus Mineral and Environmental Program (EMMEP) képzésben, mely négy ország egyetemének (Exeter, Delft, Wroclaw és Miskolc) közös szervezésében valósul meg két, illetve négy féléven át. Március 20-án érkezik nyolc - indiai, pakisztáni, kínai, sri lankai, és EU-tagországokban tanuló - fiatal egyetemünkre.
A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Vonós és Zongora Tanszéke adott koncertet március 2-án az Egressy Béni Zeneiskolában. A koncerten azok a hallgatók léptek fel, akik részt vettek a Debreceni Egyetemen megrendezett VII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Találkozón és Versenyen. A találkozón sikeresen szerepeltek az intézet hallgatói.
A Jogász Örökbaráti Egyesület (JÖBE) idén márciusban is megrendezi a már hagyományos Jogászmárciust. Március 24-26. között várják a jogászhallgatókat a színvonalas programokkal.
"Jó tanuló, jó sportoló" díjat kapott Zsigmond Száva, a Gazdaságtudományi Kar hallgatója. A kitüntető címet évente ítélik oda azoknak a hallgatóknak, akik kiváló tanulmányi eredményük mellett kiemelkedő sportteljesítménnyel is büszkélkedhetnek.