A tabella állása nem ezt sejteti, mégis a miskolci jégkorong fennállásának legjobb szezonját teljesíti a Miskolci Jegesmedvék csapata. Bronzérmet szereztek a Magyar Kupában, és ebben a szezonban minden ellenfelüket meg tudták verni legalább egyszer.
A csapatnak ez a negyedik fedett pályás szezonja. Négy éve tudják azt az edzésprogramot megvalósítani, amit a szakvezetői stáb eltervezett, ennek látható eredményei vannak, hiszen a szezonban több bajnokságban is elinduló jégkorongosok szinte minden csapattól raboltak pontot, legyen az akár kicsi, akár klasszis egyesület.
- Sokat harcoltunk azért, hogy ne csak ellenfelek legyünk, hanem partnerek is, de látszik, még nem vagyunk az út végén - nyilatkozta Egri István, a sportegyesület elnöke.
Az idei évadban a Jegesmedvék a MOL Liga alapszakaszában a hatodik helyet szerezték meg tizenkilenc ponttal, a Magyar bajnokságban pedig 11 ponttal állnak holtversenyben az Újpesti TE csapatával az ötödik helyen.
A bajnokságból hátra lévő négy mérkőzésből kettőt - a DAB. Docler ellen - lejátszottak lapzártánk után, azonban kettő még hátra van. Megjelenésünk napján, március 10-én este 6 órától idehaza játszanak az UTE ellen - várnak mindenkit a csapatot buzdítani a jégpályára!