A történet akkoriban kaphatott szárnyra, amikor a férfiak még fontosnak tartották az udvarlást, illetve amikor a nők még igényelték, hogy a férfi udvaroljon.

Élt egy szép fiatal lány, aki fejébe vette, hogy a férfinak illik udvarolni, s nem csupán addig a pontig, míg megkapja őt. Elvárását sokáig senki sem tudta teljesíteni, sokan naivnak vélték a lányt. Egyszer azonban akadt egy nyírségi kovácslegény, aki igen megtetszett a fiatal hölgynek. A legény sem tudta feledni a miskolci lányt, s úgy döntött, meglátogatja. Ötlete kapóra jött, hiszen a lány így már tesztelhette is a neki tetsző úriembert.

Kiment a férfi elé a Tiszai pályaudvarra, majd a szép idő okán azt javasolta, sétáljanak. A gyanútlan srác persze igent mondott, s ahogyan a legjobb nők csinálják, a férfi észre sem vette, hogy az történik, amit a lány szeretne. Beszéltette, sétáltak, s közel négy órával és tizenkét kilométerrel később megérkeztek a lány otthonához, a Hegyalja utcába. A kovácslegény a rövidnek nem mondható sétát végigbeszélte, illetve végigudvarolta, hiszen nem csupán fecsegett, hanem a hosszú úton végig arról beszélt, hogy mit szeret, mi tetszik neki, mitől látja szépnek a miskolci lánykát. A séta után sosem váltak el többé...

A legenda, ha igaz, ha nem, mindenképpen követendő példáról mesél, hiszen ha a párok, barátok több időt töltenek együtt, és séta közben beszélgetnek, biztos minden felmerülő problémát megoldanak a sétálóutcán eltöltött idő alatt.