Beadandók a határidő szorításában
Láblógatásra nem sok lehetőség van, mivel több rövidebb beadandót kell készíteni különböző határidőkre. Nekem mindegyik órámra három dolgozatot kell leadnom, a legutolsókat, amelyeknek egyben a leghosszabbaknak is kell lenniük, a vizsgaidőszakban kell elküldeni. Az esszék tartalmának kötődniük kell a megadott irodalmakhoz, azonban írásuk során több szempont közül lehet választani, stílusában nagyobb a szabadság.
Az előadások általában kétórásak, de negyvenöt percenként mindig tartanak 10 perc kávészünetet. A szemináriumok időtartama hosszabb is lehet. Egy gyakorlatom egyik része szerdán két órás, pénteken pedig majdnem négy.
Szabadidő, szórakozás
Szórakozásra számos lehetőség akad, mivel az ESN, azaz Erasmus Student Network hétről hétre különböző programokat szervez. Hétvégenként például városnéző körutakon lehet részt venni, csütörtökönként pedig International Student Party van az egyik egyetemi szórakozóhelyen.
Ezeken a programokon sok emberrel lehet megismerkedni. Én is így találkoztam egy olasz lánnyal, akivel aztán közösen utaztunk el – igaz, nem az ESN keretében – február végén, farsangkor a Maastrichti Karneválra. Ez a fesztivál háromnapos, rengeteg jelmezzel – a városban lakó vagy oda érkező összes holland beöltözik –, sörrel, jókedvvel. Szinte csak mi számítottunk „látványosságnak”, mivel a jól bevált turistaöltözéket viseltük, és nem jelmezt.
A városban a főutakat kordonokkal zárták le a felvonuló karneválozók biztonságának érdekében. Ezen a körülbelül két kilométeres szakaszon haladtak át a különböző, jelmezt viselő csapatok. A szintén beöltözött nézelődők a kordonon kívülről figyelhették a résztvevőket. Aki ilyentájt Hollandiában jár, mindenképpen látogasson el a karneválra is, felejthetetlen élmény!