Mátra ösztöndíjat hoz létre a Mátra Erőmű Zrt. Ennek révén a freibergi egyetemen vehetnek részt képzésben a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának hallgatói. A cég elsődleges célja természetesen az, hogy a végzett ösztöndíjasok náluk dolgozzanak.
Az ösztöndíj speciális mesterképzésnek is tekinthető, évente egy-két hallgatót választanak majd ki a pályázók közül. Erről és az új, háromszereplős együttműködésről Thomas Körbert, a Mátra Erőmű Zrt. bányászati igazgatóját kérdeztük egyetemünkön tett látogatása alkalmával. Ő ennek kapcsán hangsúlyozta: fontosnak tartja a Friebergi és a Miskolci Egyetem hosszú évek óta tartó együttműködését, és azt, hogy ez most tovább bővülhet. Freiberg igazoltan a „legöregebb” bányászati egyetem a világon, és Miskolc a selmecbányai történelmével hasonlóan hosszútávra visszanyúló hagyományokat őriz.
– Mi a céljuk a két egyetem képzését összekapcsoló ösztöndíjjal?
– Szeretnénk szakmai területen bővíteni a hallgatói horizontot. Én magam is külföldön tanultam és dolgoztam, úgy gondolom, hogy ha külföldön más technológiákat is megismer a szakember, úgy a saját tapasztalatait bővítheti. Másik fontos szempont, hogy a nyelvtudás megszerzésére is lehetőséget biztosítunk, így a német kollegákkal való kapcsolattartás is megkönnyíthető.
– Mi a konkrét előnye annak, hogy kettő vagy több egyetem képzi közösen mérnökeit?
– Minden egyetemnek megvan a saját profilja, annak ellenére, hogy az alap, a szakmai képzés ugyanaz. Maga a módszer és a struktúra mégis másképp valósul meg. Freibergben a hallgatók megkapják azt a lehetőséget, hogy a szakmai technológiát és magát a termelést élőben is megismerjék a gyakorlati időszakban. A kint megszerzett tapasztalatokat pedig hazahozzák Magyarországra.
– A végzett hallgatóknak milyen lehetőségeket kínál a Mátra Erőmű?
– Magyarország második legnagyobb áramtermelő cégéről van szó, mely egyben az ország legnagyobb bányászati vállalkozása is, mindkét területen igen modern technológiával dolgozunk. És elsődleges célunk, hogy ezek a hallgatók nálunk dolgozzanak. Egy úgynevezett tréningprogramon vesznek majd részt, ami egyben a betanítási fázis is.