2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Hagyományőrzők ünnepe


Ünnepi előadást és szakestélyt tartottak november 20-án a miskolci műszaki karok hagyományőrző hallgatói. A rendezvényen a soproni és székesfehérvári testvériskolák is képviseltették magukat. A jubileumi előadáson részt vett prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora is.




Több szempontból is jelentős az idei tanév, ugyanis a 275. tanév mellett az egyetem miskolci alapításának 60. évfordulóját, valamint a Bányamérnöki Kar egyetemünkre költözésének 50. évfordulóját is az idén ünnepeljük, hangsúlyozta az előadás megnyitóján prof. Dr. Patkó Gyula, egyetemünk rektora. Ezt követően előadást tartott dr. Bőhm József, az Egyetemtörténeti Bizottság elnöke, melyben olyan érdekességek is elhangzottak a selmeci hagyományokkal kapcsolatban, melyek nem szerepelnek jelenleg a balek tudnivalóiban sem. Az előadásban a bányászatról és Selmecbánya, valamint a Felvidék fémtermelésben játszott nagy szerepéről is szó esett.

Egyetemünk jogelődjének, a bányászati-kohászati akadémiának az alapításáról elhangzott, hogy eredetileg Prágában hozták volna létre, ám Mária Terézia inkább a selmeci bányászati-kohászati tanintézetet fejlesztette tovább, mert az volt a véleménye, hogy a nagyvárosi élet elvonja a hallgatók figyelmét a tanulásról. A XV–XVII. században a felvidéki bányák kimerülése és az amerikai nemesfémtermelés miatt csökkent Selmecbánya jelentősége, melyen később az akadémia javított, és így lett a város az iskolák városa.

A hagyományokról szólva dr. Bőhm József kiemelte, hogy ezek nem dogmák, hiszen változnak. Napjaink hagyományai nem kizárólag Selmecbányán alakultak ki, sokat Sopronban és Miskolcon tettek hozzá elődeink. Példaként a kupa- és gyűrűavatást, valamint az Öntésznótát említette, melyek miskolci eredetűek. Az előadás után vacsorával, majd szakestéllyel ünnepeltek.