Egyetemünk több oktatója is díjat vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága ünnepi tudományos ülésén, amit november 3-án, a magyar tudomány napja alkalmából tartottak.
A MAB-emlékérmet dr. Páczelt István akadémikus, egyetemi tanár vehette át. Kitüntető tudományos díjat kapott dr. Peja Márta, az Egészségtudományi Kar korábbi dékánja, dr. Bőhm József, a Műszaki Földtudományi Kar korábbi dékánja, valamint dr. Kocziszky György, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.
Az ülésen a bizottság által a fiatal kutatók munkájának elismerésére alapított tudományos díjat tizennégy kutatónak adományozták. Az elismerést egyetemünk nyolc oktatója kapta meg: dr. Olajos István (ÁJK), dr. Mucsi Gábor (MFK), dr. Gyulai László (GÉK), dr. Erős Adrienn (GTK), Lengyelné dr. Szilágyi Szilvia (GÉK), dr. Fegyverneki György (MAK), dr. Lubinszki Mária (BTK), dr. Lengyel György (BTK).